Translate

Kiemelt bejegyzés

Rejtett kamerás felvétel- magyar felírattal- arról, hogy árulja a Planned Parenthood magzatok testrészeit

Lebukott az abortuszklinika: megölt magzatok szerveit árulták Szőnyi Szilárd / 2015.07.23., csütörtök 16:50 / 0 Bár a magzatot ne...

2017. január 12., csütörtök

VAXXED, Trump VS Magyarország

 Kedves Oltáskárosodott Gyermekeket Nevelő Szülők!

Megszokhattátok, hogy a magyar gyermekorvosok, védőnők, egészségügyi hatóságok letagadnak minden oltási szövődményt, károsodást, halálesetet, s nem hajlandóak megtenni az OKNE bejelentéseket, illetve (2012 óta van törvényi lehetősége a szülőnek is ilyen bejelentést tenni), s ha a szülő be is jelenti, minden esetben azt a standard választ kapja - érdemi vizsgálat nélkül - hogy a bejelentett tünet és az oltás nincs egymással összefüggésben, s csupáncsak véletlen időbeli egybeesésről van szó.

Azonban nem várt segítséget kaptunk. A VAXXED című tényfeltáró dokumentumfilm készítői most minden - NEM CSAK AMERIKAI- oltáskárosodásban èrintettet arra kérnek, hogy angolul a lenti linken max. 500 szóban írják le a történetüket. Ezeket Trump elnök úrhoz fogják eljuttatni, azzal a céllal, hogy az oltások körüli disznóságokat valóban vizsgálják ki.

A levelet "Dear President Trump" megszólítással kezdjük. Javasoljuk, hogy angolul jó tudó megbízható ismerőssel fordíttassák le levelüket azok, akik nem beszélik felsőfokon az angolt. Fontos a pontos, tényszerű, lényegretörő megfogalmazás, dátumokkal, az oltások pontos megnevezésével - különös tekintettel, mivel némely oltóanyag eltér az USA-ban alkalmazottól.

Érdemes lehet a bejelentést magyar nyelven elküldeni a járási ÁNTSZ-hez, a helyi országgyűlési képviselőhöz, az EMMI-n belül Balog Zoltán miniszterhez címezve, sőt, magának Orbán Viktornak is szabad írni, s jelezni, hogy korábbi nyilatkozatával - melyet a drogtesztek kapcsán tett anno - tehát, hogy a gyerek nem az államé, hanem a szülőé, s a szülő dönt arról, h mi legyen a gyermekkel - egyetértetek, s támogatjátok, azonban jó volna, ha a veszélytelen drogtesdzt mellett a maradandó egészségkárosodást, sőt, azonnali halált okozni képes un. "védőoltások" kapcsán is alkalmaznák.

Belső információnk, hogy az Orbán kormány felső vezetése tisztában van az oltások okozta visszafordíthatatlan ártalmakkal, azonban nem mernek változtatni mindaddig, amíg a média és a közvélekedés a teljesen korrumpált szakmai vezetőket támogatja, akik gátlástalanul és lelkiismeretlenül letagadnak minden komolyabb mellékhatást, szövődményt, s egyre vérmesebben, egyre több és több vakcinát erőltetnek a gyermekekbe. Fontos, hogy minél több visszajelzést kapjanak az illetékesek, mert a szakhatóságok telehazudják a médiát és a minisztériumot is azzal a valótlansággal, mely szerint csakis enyhe bőrpírt és múló hőemelkedést okozhatnak a vakcinák.

Az elmúlt években több oltásos haláleset is történt Magyarországon, melyeket (szokás szerint) érdemi vizsgálat nélkül eltussoltak - azzal, hogy nem igazolható vitathatatlanul az oltással való direkt összefüggés (miközben ezt igazolni képes vizsgálatokat nem is végeztek). Sokat kell tennünk, hogy az USA-ban fújó új szelek hozzánk is elérkezzenek.

Trump elnök úr azt a Kennedy urat nevezte ki az oltásokat vizsgáló bizottság élére, aki már korábban is kiállt a gyermekek érdekei védelmében a lobbival és a korrupt hatóságokkal szemben. A Vaxxed film pedig pont a hatósági csalásokról rántja le a leplet.

Nagyon fontos, hogy ez a team minél pontosabb képet kapjon arról, hogy Magyarországon milyen gyalázatos a helyzet, hogy áltudományos dogmákra alapítva törvényi erővel kötelezik a szülőket gyermekeik lemérgeztetésére, s gyakorlatilag nem adják meg a mentesítést még komoly egészségügyi indokok alapján sem.

Az alábbi linken lehet feltölteni a beszámolókat.

Jó munkát, s üzenetben az oldalunk számára is elküldhetitek a cuccos magyar verzióját.
http://www.vaxxed.com/story-submission/




forrás

2016. december 28., szerda

"VAXxED", A VILÁGRA SZÓLÓ BOTRÁNY(?)/magyar felirattal

A Vaxxed film rendezőjének példamutató beszéde, melyben kimondja az eddig elhallgatott igazságot: 
a gyermekeket eladta az állam a vakcinalobbinak.


"A média pedig gátlástalanul hazudik az oltások cseppet sem ritka, nagyon súlyos szövődményeiről. Az oltások tönkreteszik, megbetegítik a gyermekeket".

Elég a CDC (amerikai ÁNTSZ) hazugságaiból! - szólít fel Del Bigtree.



"Magyarországon még brutálisabb a helyzet,"



forrás

2016. december 3., szombat

Magyarország átnevelő tábor (Szülői Jogi Fórum)

Mottó:  - A gyerek a szülőé, és nem az államé, tehát hogy mi történjen egy gyerekkel, és mi történhet, azt mindig a szülő mondja meg. -
Orbán Viktor
Szülői Jogi Fórum
NE ADD A GYERMEKED!
Társadalmi vita a hatékonyabb gyermekvédelemért
2016. NOVEMBER 30. 14.00-TÓL,
MÜSZI ( BLAHA L. TÉR 01. ) CORVIN áruház 3.EMELET
Nagy Sándor (Naleksz) helyszíni beszámolója

A rendszer mintha szándékosan tengerészgyalogosokat képezne önmaga ellen. Elemi önvédelmi ösztönöket váltanak ki ugyanis olyan lelkiismeretes szülőknél, akiket a gyermekük kiemelésével terrorizálnak. Ki ne ismerné azt az akciófilmekben bevett klisét, hogy a történet elején a főhős egyetlen gyermekét elrabolják, hogy aztán egy bosszúhadjárat vegye kezdetét, ahol mindenki végig a szülőnek szurkol?
Alapvető jogok, abszolút jogok, krisztusi értékrend, ugyanmár! 
Magyarország átnevelő tábor.
Az erőltetett oltáskampányok népességszabályozást szolgálnak.
Ezek erősen kritizáló mondatok, de a fórumon jelenlévők tanúsítják, hogy ez nem elrugaszkodott megfogalmazás, mert élő példák egész sora bizonyítja a gátlástalan hivatali túlkapásokat, a tisztességtelen eljárásokat és a nem kérdezett szülők kiszolgáltatottságát. Volt olyan elkeseredett szülő, aki cukorbeteg gyermekét képtelen integrálni az oktatási rendszerbe. A következő felszólalónál sorra mást és mást diagnosztizálnak a gyereken és a gyerek mellett a szülő kell, hogy elviselje a sorozatos hátrányos megkülönböztetést. Akadt olyan vak édesanya, aki mondandóját a jelenlévő, nem oltott, csodák csodájára mégis egészséges kisgyermekének, mint "fertőző gócpontnak" a bemutatásával kezdte. Csak idézte a velük szemben eljárókat. Az embert próbáló, állandó, hivatalok felől érkező fenyegetettséget pedig érthetően azért vállalja, mert a családjában akadt már több oltás okozta áldozat. Volt olyan panaszkodó szülő, akit az iskolaigazgató szúrt ki magának, mondván túl szigorúan neveli a gyermekét és nemcsak a gyermek kiemelését, hanem a szülő elmeorvosi vizsgálatát is indítványozta. Ez utóbbiról köztudott, hogy minden esetben tömény rosszindulat és modernkori gyilkossági kísérlet. Olyan szélsőségesen groteszk beszámoló is volt, hogy a gyerek, amikor nagycsoportos óvodás volt, rászálltak a többiek, ezért hiányzott 3 hetet a pedagógus szülő saját döntésének megfelelően, de az azóta már iskolás gyermek családja megszakítás nélkül, kőkeményen zaklatva van, a hűtőjükbe is benéznek és inkvizítori agresszivitással rájuk sütötték, hogy vélhetően elmebetegként veszélyeztetik a gyereküket, azaz a legjobb megoldás, ha őt onnan erőszakkal kiemelik a túlbuzgó hivatalnokok. Egy magyar édesapa arról panaszkodott, hogy két gyermekét bosszúból vették el, mert a kínai édesanyával előtte Shanghaiba menekültek az itteni rendszer elől, de egy hazalátogatás alkalmával lecsaptak rájuk.
A kötponti irányítás még jobban sakkban akarja tartani a családokat, nagyobb hatáskört adna fizetett lakájainak, orvosnak, védőnőnek, pedagógusnak, családsegítősnek, gyámhatóságisnak, klikesnek, önkormányzatosnak, ántszesnek. Időben is rövidítene, azaz minden család"védelmi" eljárás a kiemelés intermezzojával kezdődne, hogy egyszerűbb legyen meggyőzni a különvéleménnyel bírókat. Az embertelen eljárások végrehajtóit viszont nem képezik ki megfelelően. Mire gondolok? Például egy gyakorlati foglalkozáson sem kell bemenni senkinek a tigris ketrecébe, hogy kihozza az anyaállat alól a kölyköket...
2016 december 5-től szavazásra bocsátják a fideszes törvényjavaslatot, aminek egyeztetéséből látványosan kihagyták a szülőket képviselő szervezeteket és amelyet már 2017 január elsejétől életbe is kívánnak léptetni.
Mindannyian meghalunk, így minden gyerek létezésében potenciálisan jelen van a halál, ergo minden szülő, bármikor, bárhol veszélyezteti gyermekét. Továbbá az együttműködés legalább két félből áll, ezért a lelkiismeretes szülők is elvárhatják a hivatali dolgozók teljes szakmai alaposságát. A sajnos gyakori együttműködésre való alkalmatlanság legkisebb fennállásakor ha egyik oldalról sincs meg a kellő önkritika, akkor csak az esetleg kompromisszumokra is nyitott szülő visel aránytalanul nagy felelősséget a már általa sem tolerált embertelenséggel kiemelésre kijelölt gyermekével. Így, ha a szavazáson zöld lámpát kap az agyrém, a jövőben ne lepődjön meg senki sem, ha a kiscsizma bensőséges kihelyezésekor a csinovnyik Mikulás rendőrök kíséretében azért fog majd az ajtónál csilingelni, mert az egyik együttműködésre képtelen krampuszának jelentése miatt el kell járnia, vagyis a puttonyában el kell vinnie a gyereket. 
Nagy Sándor
Soroksár, 2016. november 30.
Mellékletként itt a teljes, kivetített írásos tartalom:

Általános ismertetés és információk
A jog és jogszabályok hierarchiája:
Európai Unió – Uniós jogszabályok: minden tagállamra nézve kötelezőek.
Magyarország – Alaptörvény
Törvények
Jogszabályok
Rendeletek
Minden, ami ezen kívül esik, az nem a törvénykezési kategória, azaz sem bíróságon,
sem Kúria előtt, sem Alkotmánybíróságon nem támadható. Tehát nincs hazai
jogorvoslat.
Miért fontos ez a kérdés?
„Az Országgyűlés több gyermekvédelmi és egészségügyi törvénymódosító javaslatot
tárgyal társadalmi egyeztetés nélkül, a szülők háta mögött, amelyek sértik az
Alaptörvény előírásait, alapvető jogainkat!”

Mi több, megszavazásuk után semmi féle jogi lehetőség nem marad a
megtámadásukra!
1.)Részlet az „egyes gyermekvédelmi és egészségügyi tárgyú törvényeknek a gyermekek
biztonságának és védelmének fokozása érdekében történő módosításáról”
szóló,
T/12477 törvényjavaslatból:
1 . A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997 . évi XXXI.
törvény módosítása 1 . § A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló
1997 . évi XXXI . törvény (a továbbiakban : Gyvt.) 17. §-a a következő (3a)
bekezdéssel egészül ki : „(3a) A jelzőrendszeri tagok a gyermek veszélyeztetettségének
megelőzése és megszüntetése érdekében a gyermekvédelmi jelzőrendszer
működésének és működtetésének szakmai módszereit alkalmazva járnak el,
amelyeket a miniszter az általa irányított minisztérium honlapján közzétesz .”
Azaz a miniszter teljesen szabad kezet kap, azt ír le és elő amit akar, mert a honlapon
közzé tett szakmai iránymutatás az sem nem törvény, sem nem jogszabály, semmiféle
bíróságon meg nem támadható! Gumiszabály, szabad kéz a gyermekeink felett.
Súlyosan alapjog sértő!

Az Eurpoean Convention on Human Righs:
Convention for the Protection of Human Rights and Fundamental Freedoms Rome,
4.XI.1950
VI. Cikk Right to a fair trial kimondja: Mindenkinek joga van, hogy ügyét
tisztességes, független bíróság tárgyalja.

Ugyanezt Magyarország Alaptörvénye így fogalmazza meg:
XXIV. cikk
(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül,
tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben
meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.
(2) Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a hatóságok által
feladatuk teljesítése során neki jogellenesen okozott kár megtérítésére.
Tehát alapvető jog, hogy olyan szabályozást léptessenek Magyarországon
érvénybe, mely bíróságon egyáltalán tárgyalható! Mert a fenti szabályozás ennek
a kritériumnak nem felel meg!

A bíróságok jogszabályt alkotni nem képesek, arra az Országgyűlés van felhatalmazva!
Alapvető elvárás, hogy ne egy internetes, bármikor tetszés szerint változtatgatható
gumi-módszertanban foglalják össze, hogyan fognak a gyermekvédelmi szervezetek a
családokkal és gyermekekkel bánni, hanem tisztességes, jogszabályi garanciákat is
alkalmazó, tartalmazó módon foglalják a folyamatokat bíróságok előtt is
érvényesíthető törvénybe, rendeletbe!

2.) Az egyes pontban említett módszertan 2016 május 31-én lépett hatályba,
melyről roppant kevesen tudnak!

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
szakmai irányelve az egészségügyi ellátók feladatairól gyermekek bántalmazásának,
elhanyagolásának gyanúja esetén
2016. EüK. 9. szám EMMI szakmai irányelv (hatályos: 2016.05.31 - )
Típusa: klinikai egészségügyi szakmai irányelv
Azonosító: 001148
Érvényesség időtartama: 2019. 02. 28.”
Ebből a módszertanból néhány fogalom:
„„A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a
fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy
hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely
a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy
potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen,
bizalmon vagy hatalmon alapul. [4, 7]
Kiskorú veszélyeztetése:
2012. évi C. törvény a Büntető törvénykönyvről XX. fejezet 208. §- szerint
„(1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a
szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti
jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él
–, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi,
értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő
az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem
töltött személyt
a) bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására
rábír vagy rábírni törekszik,
b) bűncselekmény elkövetéséhez felajánl. ”
Az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
(továbbiakban: Gyermekvédelmi törvény) a zéró tolerancia elvét fogalmazza meg a 6.
§ (5) bekezdésében: „A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához,
a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással és az
információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak,
testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve
bánásmódnak.”
Veszélyeztetettség
Gyermekvédelmi törvény 5. § n) pontja szerint: „olyan – a gyermek vagy más személy
által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult
állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy
akadályozza”.
A gyermekkel szembeni rossz bánásmód fő formái az elhanyagolás és a
gyermekbántalmazás. [2,5,6,13]
Elhanyagolás: minden olyan mulasztás vagy baj okozása (akár szándékos, akár
tudatlanságból, óvatlanságból, nemtörődömségből ered), amely jelentősen árt a
gyermek egészségének vagy lassítja, akadályozza szomatikus, mentális és érzelmi
fejlődését.
Az elhanyagolás fajtái:
– Érzelmi elhanyagolás: az érzelmi biztonság, az állandóság, a szeretetkapcsolat
hiánya, a gyermek érzelmi kötődésének durva mellőzése.
– Fizikai elhanyagolás: az alapvető fizikai szükségletek, higiénés feltételek, a
felügyelet hiánya, kiemelendő a csecsemő, kisgyermek magára hagyása, bezárása, a
gyermek védelmének elmulasztása olyan esetekben, amikor veszélynek van kitéve. Ide
sorolható az orvosi ellátás késleltetése, az orvosi utasítások be nem tartása, a
védőoltások beadatásának indokolatlan elmulasztása, késleltetése, a gyermek
egészségének, gyógyulásának veszélyeztetése a szükséges kezelés
visszautasításával
(pl.: az orvosi tanács ellenére a kórházból „saját felelősségre” való
távozás
). Számos véletlen baleset hátterében is feltételezhető az elhanyagolás (pl.:
autóban biztonsági öv, gyerekülés használatának mellőzése, kerékpározásnál bukósisak
hiánya stb.). Az éheztetés hátterében számos ok állhat (szándékos éheztetés,
indokolatlan diétáztatás, böjtölés, indokolt diéta elhagyása, de a gyermek saját maga is
hanyagolhatja az evést (pl.: drog-függés, kezeletlen anorexia-bulimia, szociális okok
stb.).
– Oktatási-, nevelési elhanyagolás: az iskola-/óvodalátogatási kötelezettség
elhanyagolása, iskolai feladatok, teljesítmény-problémák figyelmen kívül hagyása,
együttműködés hiánya, vagy szembefordulás az oktatási intézménnyel, annak
rendjével vagy a rendelkezésre álló és javasolt speciális képzési, fejlesztési
szolgálatok igénybevételének elmulasztása.

Gyermekbántalmazás: ha valaki testi-lelki sérülést, fájdalmat okoz egy gyermeknek,
vagy, ha a gyermek sérelmére elkövetett cselekményt – noha tud róla, vagy szemtanúja
– nem akadályozza meg, illetve nem jelenti.”
MI A PROBLÉMA A KIEMELT MONDATOKKAL, SZAVAKKAL,
MONDATRÉSZEKKEL???

POTENCIÁLIS SZÓ JELENTÉSE: LEHETSÉGES, VALÓSZÍNŰ,
FELTÉTELEZHETŐ, VÁRHATÓ
Azaz a már hatályos szakmai irányelv alapján a gyermekvédelmi szervezetek úgy
járhatnak el családokkal szemben, hogy a gyermeknek nincs semmi hátránya, semmi
károsodása és a potenciális szó jelentéséből adódóan még csak az sem bizonyos, hogy
az életben valaha hátránya vagy károsodása egyáltalán elő fog fordulni! Azaz bármely
családdal szemben, teljesen szubjektív feltételezések alapján már eljárhatnak a
gyermekvédelmi szervezetek! Ez az előírás pedig önmagában tisztességtelen!
Még fontos megemlíteni, hogy ez az előírás egy teljesen tökéletes, hibák és hibázás
nélküli rendszert feltételez, mindentudó és mindenható orvosokkal, védőnőkkel,
tanárokkal stb.

Az orvosi ellátások megválasztása, igénybe vétele vagy igénybe nem vétele, a kérdés
eldöntése szintén alapjog csakúgy, mint a gyermek és család érdekének képviselete,
akár még az egészségügyi és oktatási intézmény javaslatával, véleményével szemben
is! Külön kiemelendő a kevés ismeret miatt a védőoltások témaköre, ahol orvosilag
indokolt halasztás a szintén megtámadhatatlan módszertanként alkalmazott Védőoltási
Módszertani Levél alapján valójában nincs, nem létezik, még akkor sem, ha kellene.

Az oktatási intézmények, orvosok, egészségügyi intézmények, védőnők, tanárok, a helyi
önkormányzatok vagy a KLIK vagy az ÁNTSZ közvetlen fennhatósága alá tartoznak.
Jelenleg ezek egyike sem mondható politikától független szervezetnek, így gyermekeink
a politika, politikusok lélektelen eszközeivé válnak.
Az orvosokat, az Orvosi Kamara, a jogászokat a Jogászkamara, a szakértőket a
Szakértői Kamara igazgatja, valamennyi szervezet a jogszabályok hatás körén
kívülálló módon, szinte saját, külön jogrendként működve (valódi jogalkalmazás a
kívülállók megtévesztésére szolgáló jogszabályokon, törvényeken, rendeleteken belül,
de azok hatáskörén kívül!)a kötelező tagsággal rendelkező tagok felett a szakmájuk
gyakorlásának megvonási jogával rendelkeznek! Azaz bárkit szubjektív szempontok
alapján kizárhatnak, eltilthatnak szakmája gyakorlásától! Így nem annyira nehéz
belátni, hogy már ma is gyakran a szülő az egyetlen, aki a gyerek valódi érdekét
képviselni tudja.

3.) Ugyanakkor nagy figyelmet érdemel az ENSZ 2014 október 14-én készült
Gyermekjogi Jelentése Magyarországról!
/United Nations CRC/C/HUN/CO/3-5 Convention on the rights of the child/

A jelentés számtalan hiányosságra világít rá és számtalan javaslatot fogalmaz meg.
Külön figyelmet érdemel az egyenlő bánásmód hiánya, a szegény és roma
gyermekekkel szembeni kirekesztő bánásmód, a szegénység miatti családból való
kiemelés, a fogyatékos és tartós beteg gyermekek ellátásában megfogalmazott
hiányosságok. Ez utóbbit szó szerint, saját fordításban idézem:
„Fogyatékossággal élő gyermekek
44. A bizottság aggályosnak találja, hogy
(a) a fogyatékossággal (betegséggel) élő gyermekek családjai nem kapnak megfelelő
támogatást, ide értve az anyagi jellegű támogatást is.
(b) a gyermekek intézményi elhelyezése általános gyakorlat
( c) nincsenek megfelelő intézkedések a gyermekek befogadó (integrált) iskolai
nevelésének alkalmazására, oktatási intézményeken belüli megfelelő körülményű
fizikai elhelyezésükre
(d) a mentális és komplex fogyatékossággal élő gyermekek számára a fővároson kívül
nincsenek korai fejlesztési lehetőségek
(e) az autista gyermekek számára nincsenek megfelelő oktatási intézmények
(f) a fogyatékossággal élő roma gyerekekről nincs információ”
Az egyéb pontokat nem ismertetjük, bár mindenképp fontos lenne, hiszen a kötelező
oktatásban részt vevő gyermekek életkorának ismételt 18 évre való emelése is szerepel
a jelentésben, de jelen törvényjavaslat megvitatása kapcsán ezt a pontot nem fejtenénk
ki.
Általánosságban megfogalmazva a kormánynak rengeteg tennivalója és rendbe tenni
valója akadna! A jelentés 2014-ben készült, most 2016 év vége van. 2019 november 5-
én lesz esedékes a hatodik ország jelentés elkészítése. Amennyiben az általunk vitatott
törvényjavaslatból törvény születik, 2017 január 1-től senkinek nem lesz módja a
kapott vagy nem kapott ellátásra panaszt tenni, azzal egyet nem érteni! Minden
véleménykülönbség azonnal a gyermek súlyos veszélyeztetésének fog számítani, tehát
nincs szülő, aki gyerek családból való eltávolítását, kiemelését kockáztatni merné,
hiszen a súlyos veszélyeztetés ezzel a jogi lépéssel jár karon fogva! Így 2017-től a
Kormány az ENSZ jelentésben említett összes problémát egyetlen huszárvágással
megoldja, soha többé nem lesz reklamáló, panaszt tevő, egyet nem értő szülő!
Számukra ez a legolcsóbb és leghatékonyabb megoldás!

Mindez becsomagolva olyan gyermekhalállal végződő esetek elrettentést szolgáló
történeteibe, ahol, pl. a gyöngyösi gyermekéheztetés esetében az Alapjogi Biztos
jelentése saját maga is a rendszer hibás működésére mutatott rá! De nem említve a
gyermekvédelmi rendszerben napvilágra került botrányos pedofil eseteket vagy az
állítólagosan szüleik által megerőszakolt gyerekek esetét, ahol a bíróság
elfogadhatónak találta a gyerekek bogarakkal való táplálását, hiszen a világ más tájain
is esznek bogarakat, ám például a gyermekvédelmi szervezetek módszertani
konszenzus kiadványa az Amerikai Táplálkozástudományi Intézet állásfoglalása
alapján gyermekek számára is előnyös vegetáriánus táplálkozási módot magyar
viszonylatban a gyermeket veszélyeztető tényezőnek értékeli!

A törvényjavaslat tehát, hogy az ENSZ jelentésben foglaltaknak papíron eleget
tegyen, a legfőbb, gyermekeiket veszélyeztető tényezőnek a SZÜLŐKET nevezi
meg!

4.)
Idézet a törvényjavaslatból:
„„(3) Egyéb jelzés hiányában is súlyos veszélyeztető oknak minősül, ha a gyermeket
gondozó szülő, más törvényes képviselő megtagadja az együttműködést az
egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatóval — háziorvossal, házi gyermekorvossal,
védőnővel —, illetve a gyermek gondozása tekintetében a bölcsődei ellátást nyújtó
szolgáltatóval, intézménnyel és a köznevelési intézménnyel .”

Emellett tovább fokozza az alapvető emberi jogok megsértését:
2. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítása 6. § Az
egészségügyről szóló 1997 . évi CLIV . törvény (a továbbiakban : Eütv.) 21 . §-a a
következő (la) bekezdéssel egészül ki : „(la) Korlátozottan cselekvőképes vagy
cselekvőképtelen kiskorú esetén a háziorvosi, házi gyermekorvosi és a védőnői
egészségügyi szolgáltatás nem utasítható vissza . ”
Azaz megszűnik az egészségügyi ellátások szabad igénybevételének joga is, tehát
kötelező a védőnő és gyermekorvos igénybevétele, választása. Ugyanakkor nem szól a
törvény arról, mi a helyzet akkor, ha a gyermekorvos megtagadja az ellátást vagy
kidob a praxisból, netán saját felelősségének palástolása céljából.
Nem szól arról sem, amit a közelmúltban Dr. Póta György a Házi Gyermekorvosok
Országos Egyesületének elnöke fogalmazott meg, hogy már ma is vannak olyan
körzetek, ahol nincs gyerekorvos, a jövőben pedig a körzetek mintegy egy harmadának
megüresedése várható, orvosi utánpótlás nélkül! Tehát olyan gyerekeket vehetnek
védelembe, ahol az alapszolgáltatás nem is biztosított, de ezért a családokat teszi a
kormány önmaga helyett felelőssé és bünteti is!
Nem szól a törvény a gyermek feletti felügyeleti jogokat a szülőtől ilyen formán meg
kapó orvosok, védőnők, gyermekvédelmi szakemberek, oktatási intézmények dolgozói
stb. felelősségi köréről akkor, mikor a gyermek számára az intézkedéseikkel hátrányt,
kárt, egészségügyi kárt okoznak! Hogyan vonhatók ők felelősségre? Hogyan tartoznak
kártérítéssel, kártalanítással a családok felé a családokkal szemben, akaratuk ellenében
meghozott intézkedésekért? Invazív egészségügyi beavatkozások nem végezhetők el az
érintettek beleegyezése vagy szüleik, törvényes gyámjuk beleegyezése nélkül! Netán
ezt szolgálja a propagált ideiglenes gyám kinevezése? Azaz a gyereket kiveszik a
családból, tesznek vele, amit akarnak, majd a következmények viselésével egyetemben
visszateszik a családba és magára hagyják a családot és gyermeket az okozott
egészségügyi károkkal?

Mi számít egyet nem értésnek, nem együttműködésnek? Itt néhány példa:
- Az egyéves gyerek kórházba kerül, az anya még szoptatja, de hely hiányában és
különben is, mert így szokták meg, az anyát hazaküldik. Az anya ezt nem akarja,
tehát már nem együttműködő, fellép a súlyos veszélyeztetés és kiemelik a
gyereket a családból?
- A gyereknek az oviban, iskolában más gyerekkel konfliktusa támad, (más gyerek
pl. zaklatja, veri). A szülő szóvá teszi, szeretne megoldást. A tanár nem tudja a
helyzetet kezelni, szülő elvinné más intézménybe a gyereket. Az oviban/iskolában
kell a létszám, különben megszűnik a csoport vagy osztály, ezért nem engedik el a
gyereket. A szülő nem együttműködő, fellép a súlyos veszélyeztetés és kiemelik a
gyereket a családból?
- A gyereket felügyelő személy a gyereket zaklatja. A szülő tudomására jut a
helyzet, a szülő a gyereket próbálja menteni, feljelentést tenni stb. A felügyelő
személy tagad, megvádolja a szülőt nem együttműködéssel. Fellép a súlyos
veszélyeztetés és kiemelik a gyereket a családból?
- Gyerek cukorbeteg és ételallergiás. Ovi nem akarja ellátni, a gyermekvédelmi
intézményrendszer igénybevételével, az azokat felügyelő jegyző segítségével a
gyerekek magántanulóvá akarja kényszeríteni, ki akarja rekeszteni. Szülő küzd a
gyerek fogadásáért, ellátásáért, integrált oktatásáért. Nem ért egyet az oktatási
intézménnyel. Fellép a súlyos veszélyeztetés és kiemelik a gyereket a családból?
Stb. a sor a végtelenségig folytatható.
5.)
Idézet a törvényjavaslatból:
- 8. § Az Eütv. 81 . § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(3) A
kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és
korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok
igazolásáról szóló miniszteri rendelet szerinti, 0-18 év közötti szűrővizsgálatok
kötelezőek. A szűrővizsgálatra kötelezett kiskorú személy részvételéről a
szűrővizsgálaton a törvényes képviselő köteles gondoskodni . Ha e
kötelezettségének a törvényes képviselő nem tesz eleget, az egészségügyi
államigazgatási szerv a szűrővizsgálatot határozattal elrendeli . A szűrővizsgálatot
elrendel ő határozat — közegészségügyi vagy járványügyi okból — fellebbezésr e
tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható. Az egészségügyi államigazgatási
szerv a határozatot megküldi a család- és gyermekjóléti központnak, valamint a
gyámhatóságnak .”
„(5a) Ha a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen kiskorú törvénye s
képviselője nem gondoskodik a kiskorúnak a kötelező egészségbiztosítás
keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló
egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló jogszabály
szerint a védőnő feladatkörébe tartozó szűrővizsgálaton való megjelenéséről,
valamint a védőnő feladatkörébe tartozó szolgáltatások igénybevételéről, a védőnő
kezdeményezésére az egészségügyi államigazgatási szerv határozattal intézkedik.
Az egészségügyi államigazgatási szerv a határozatot megküldi a család- és
gyermekjóléti központnak, valamint a gyámhatóságnak.”
Hogyan lehet az, hogy valami, ami csupán igénybe vehető, azaz nem kötelező az
egészségügyi alapellátás maga sem, ezzel egyidejűleg pedig egyes részei
kötelezők?? Milyen egészségügyi hátrányt okoz az, ha a gyermeket nem a védőnő
és iskolaorvos vizslatja, hanem a család választott, akár magán orvosa végzi el
ugyanezeket a vizsgálatokat, amennyiben azok elvégzése valóban indokolt?
Külön kiemelnénk az iskolai védőnői ellátás és iskolaorvosi ellátás keretein belül a
kiskorú gyermekek törvényes képviselőinek távollétében történő, a gyermekek
szempontjából tulajdonképp vadidegen személyek által elvégzett nemi szervi
vizsgálatokat, azaz a 6-14 éves lánygyermekek bugyiba nézését, hogy a nemi
szervek szőrösödnek már vagy sem, vagy a fiúgyermekek fitymabőr hátrahúzását,
melyet az iskolaorvos tőlük kér! Akkor, mikor a pedofília ellen külön nehéz a
fellépés, akkor a gyermekeket idegenek által végzett kötelező nemi vizsgálatok
elvégzésére kötelezik, így a gyermek hozzászokik ahhoz, hogy testét bárki
megnézheti, hozzáérhet, őt bármire megkérheti!? Ez Önök szerint helyes így??
Ugyanakkor azt is kiemelnénk, a házi gyermekorvosok az ambuláns ellátásról a
szülőknek ambuláns lapot nem kötelesek adni, így nem is adnak. A szülő kezében
semmi sincs, ami az ellátás megtörténtét igazolná!
Az iskolai védőnők nem értesítenek legalább 8 nappal az elvégzendő vizsgálatok,
beavatkozások előtt. A szülő legtöbbször utólag tudja meg, hogy a gyermekét
egyáltalán megvizsgálták. A védőnők a családokat az otthonukban látogatják, a
látogatások után készült jelentéseket a családok sosem látják! Ezek a jelentések
tehát gyermekjóléti célt nem szolgálhatnak, mert a védőnők részéről a kölcsönös
együttműködés nem valósul meg, hiszen a család írásban nem tudhatja meg, min
kellene javítania, a védőnő szerint mit kellene változtatnia. A védőnő tehát nem
segítő szolgáltatást valósít meg, hanem a kollektív bűnösség elvén alapulva, a
kormány tagjai által a fenti törvényjavaslat által már meg is állapítva, ki is
mondva, minden magyar szülőt potenciálisan a gyermekét veszélyeztető
személynek, tényezőnek tartanak és minden magyar szülőnek a védőnői
látogatások rendszerességével bizonyítania szükséges a szülőkénti alkalmasságát,
ártatlanságát!
A védőnői rendszer tehát nem segítő, hanem csendőr funkciót lát el a családok
felett, méghozzá kötelező jelleggel a törvényjavaslat szerint, ami a világon is
példátlan! De sajnos nem pozitív értelemben, mivel ez a kötelezőség a családi és
magánélethez való alapjog súlyos megsértése, a kötelező egészségügyi ellátások
igénybevételének elrendelésével egyetemben!
Ugyanezt folytathatnánk a gyermekjóléti szolgálatok és a szakértői vélemények
kapcsán is, hiszen a gyermekjóléti szolgálatok akkor is eljárnak, ha a
feljelentésnek, jelzésnek alapja nincs, az valótlan. Akkor is eljárnak, ha arra őket a
felettesük utasítja. A gyermek maga az eljárás során sokszor mellékes szempont.
A szülők pedig már ma is védekezésképtelenek a törvénytelen eljárásokkal
szemben.
Az így kiemelt gyerekek pedig ugyanúgy visszahozhatatlan, pótolhatatlan éveket
töltenek távol vétlen szüleiktől, minden nemű jóvátétel nélkül. De hogyan is
lehetne a már okozott lelki károkat is meg nem történtté tenni és helyreállítani a
jogtalanul szétszakított családok egységét, az idő kerekének visszaforgatása
nélkül?
Mindezen felvetések után szeretnénk, ha más szempontokat is meg lehetne
vizsgálni a törvényjavaslat kapcsán, illetve, amennyiben itt vannak az érintett
szervezetek képviselői, ők is elmondanák álláspontjukat.

Egy utolsó gondolat részemről: Az Amerikai Egyesült Államokban nagyon
sokszor fordult elő ártatlanokat is lemészárló iskolai lövöldözés. A kormány
logikája alapján és már csak azért is, mert ezek valóban bűnesetek, felmerülne a
kollektív bűnösség lehetősége és az általánosan megszokott fegyverviselés
betiltása. De mégsem így járnak el, mégsem nyilvánítanak minden amerikait
bűnözővé és mégsem tiltják be a magántulajdon védelmében is alkalmazható
fegyverviselést! Pedig ennek a problémának a fajsúlya messze meghaladja az
említett gyermekhalállal végződő esetekét.
Mégis, mi az oka annak, hogy Magyarországon az alapvető emberi jogot, a
gyermekeink feletti döntés jogát és az egyet nem értés, jogorvoslat keresésének a
jogát veszik el minden szülőtől és nyilvánítanak kivétel nélkül minden szülőt
szülőként alkalmatlanná??

2016. november 24., csütörtök

ÁLLÍTSUK MEG EGYÜTT!



Frissítve, 2016.nov. 27.
 IDŐPONT-és HELYSZÍNVÁLTOZÁS!!!!!! SZERDA NOVEMBER 30. 14.00-TÓL, MÜSZI ( BLAHA L TÉR 01. ) CORVIN áruház 3.EMELETÉN 

Az ORSZÁGGYŰLÉS több gyermekvédelmi és egészségügyi törvénymódosító javaslatot tárgyal társadalmi egyeztetés nélkül, a szülők háta mögött, amelyek sértik az Alaptörvény előírásait, alapvető jogainkat! 

Szülők tiltakozása: http://www.peticiok.com/signatures/ne_a/

tasz levele a parlamenti képviselőkhöz: http://tasz.hu/romaprogram/az-uj-kormanyparti-torvenyjavaslat-indokolatlanul-szetszakithat-csaladokat

  
 NYÍLT és sajtó nyilvános VITÁRA hívjuk a,  NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁGOT, SZÜLŐKET, JOGVÉDŐKET.
                                 

                                    VITASSUK MEG EGYÜTT! 

Szeretnénk valóban hatékony jogalkotást, működő törvényeket. Látni szeretnénk, hogy valóban család- és gyermekbarát jogalkotóinkat valós módon érdeklik a gyermekek! 

Várjuk a Népjóléti Bizottságot, és a Minisztérium képviselőit, jöjjenek el, mondják el szülőknek is miért őket teszik felelőssé kizárólagosan. Várjuk a családokat is, akiktől kiszakították a gyerekeket. 

               Várunk szülőket, és jogvédőket, gyermekorvosokat, tanárokat, gyámügyeseket! 

                                      ÁLLÍTSUK MEG EGYÜTT

                a december 05-i héten tartandó végszavazást,

 a gyermekvédelmi törvényről,mely szülők és gyerekek ezereit szakíthat szét a jövőben! 

--------------------------------------

MEGHÍVÓ
A gyermekvédelmi törvénymódosítási javaslat vitájára, „NEM adjuk a gyermekeinket” című rendezvényére /egyes gyermekvédelmi és egészségügyi tárgyú törvényeknek a gyermekek biztonságának és védelmének fokozása érdekében történő módosításáról” szóló, T/12477. számú törvényjavaslat/
Helyszín: BUDAPEST, 1054 Báthory u 10. EMMI épülete
Időpont: 2016. november.29. kedd 14.00
Regisztráció: neaddagyermeked@gmail.com


 Szülői Jogi Fórum csoport

2016. november 23., szerda

Ombudsmanon a sor: gyerekpárti oltásellenes vagy oltáspárti gyerekellenes










Ha a gyerekekre valami veszélyes, például egy fajáték fulladást okozhat, akkor azt még a nemkívánatos haláleset előtt kivonják a forgalomból. A bizonyítottan halált okozható MMR II oltást nem tiltják be, mitöbb: a kötelezőségét sem törlik.
Nekünk is van tekintélyünk, éppúgy mint a tiszteletet mindenkiben kiváltó, három olimpiai aranyérmes csodaúszónknak, Hosszú Katinkának. A mi Isten adta, aranyszínű érmeink megszemélyesedtek három lány szent lényében. A rendszerre való nemet mondásunkat azonban nemhogy nem tartják tiszteletben, ellenünk, szervezett, összehangolt, terrorizáló folyamatban méltóztatnak eljárni. Ahelyett, hogy komolyan vennék: állami kötelesség a kockázat minél alacsonyabb szintre való szorítása. 
Ma Magyarországon van olyan oltás, amelyre elmondható, hogy a gyerek van az oltásért, nem az oltás a gyerekért. Tavaly az MMR II oltást nem adattuk be a legnagyobb, hatodikos lányunknak...
... 2016. november 19-én az on-line űrlapon keresztül panaszt nyújtottunk be az ombudsman felé az alábbi címszavakkal:

Hivatali visszaélések, nem tájékoztatás, félretájékoztatás, hazug állítások a hivatal honlapján, hatóság hatóság által történő félrevezetése, ügyfél hatékony jogorvoslathoz való jogának és abszolút jogainak sérelme, gestapos családellenes intézkedések, Kormányhivatal vagy Kormányfő alkalmatlansága
Nagy Sándor (Naleksz) cikke

                                           P A N A S Z   A Z   O M B U D S M A N   F E L É

Tisztelt Dr. Székely László!

Tisztelettel kérjük a közigazgatási problémánkra illetékesként jelentkező Kormányhivatalok BP-20R/028/08093-5/2015. számú végzéséhez, BP-20R/028/08093-10/2015. számú elsőfokú határozatához és az ezeket másodfokon megsemmisítő - egy évnél nem régebbi - BF/FNEF-HKO/00150-2/2016. számú döntéséhez fűzött panaszunk kivizsgálását, az illetékes szervek felelősségének megvilágítását és a közérdekű, botránymentes, humánus és együttműködő intézkedések előirányzását.

Nem oltásellenes szülőkként (pl. csak ajánlott, jelentős összeggel fizetős, többfordulós bárányhimlő elleni védőoltást is beadattunk mindhárom gyermekünknél) 2015 szeptemberében egy 2013-as magyarországi kislány oltás utáni haláláról szereztünk tudomást, így elvi és lelkiismereti alapokra helyezve azonnal megtagadtuk a szerintünk nemzetbiztonsági kockázatot is rejtő MMR ismétlőoltást, amelyet legnagyobb lányunk 6. osztályba lépésével kívántak kampányszerűen az általános iskolában beadni, úgy hogy információként az üzenő füzetben csak az oltás időpontját közölték. A kínos halálesetről egyébként semmit sem tudó körzeti orvosunk utasítására az oltás mentességére való kérelemmel fordultunk a megjelölt osztályvezető tisztifőorvos felé.

Megannyi magyar szülő nevében is kérjük megtisztelő közbenjárását, mivel gyermekeink nem egy állatfarm újraoltandó tenyészetét képezik, azaz emberi, abszolút jogainkkal élve nyilvánosan követelhetjük a tisztességes eljárást, aminek elengedhetetlen feltétele a minden részletre kiterjedő tájékoztatás, továbbá az élethez való jogunkból adódik az MMR II oltásnak - mint halálos kockázatnak - a megtagadási lehetősége, ami egyébként a konkrét, életkorhoz kötött szernél (MMR II, 11 years) hivatalosan is biztosított a világ valamennyi(!) nem magyar állampolgárának.

Oltásmegtagadással a hozzánk hasonló, zömében értelmiségi szülők, egyre többen és egyre meggyőzőbb érvekkel, egyre tarthatatlanabbá teszik a jelenlegi, saját bőrünkön is tapasztalt, hazugságokkal teli, kötelező oltásrendszert. Azonban közülük közül is kevesen veszik észre, hogy az alkotmányosan és közigazgatási eljárási alapvetésként rögzített tisztességes eljáráshoz, illetve az 1993. évi XXXI. törvény, 13. cikke által deklarált hatékony jogorvoslathoz való jogunk milyen eljárási trükkel van kijátszva az illetékes szervek részéről.

Megnyomorítottságunkban örülünk annak, hogy szabadságjogainkat végre nem korlátozottan, elpanaszolhatjuk Ön előtt. Segítő munkájához panaszunkhoz időrendi sorszámozással, megnevezve csatoljuk az összes ügyben keletkezett vagy hozzánk időközben érkezett iratot.*

A bejelentett halálos esetre azonnali és teljes kivizsgálással egy hivatal sem reagált. A másodfokú határozatban az előre kitervelt program szerint a saját játszóterükre terelték ügyünket. Csak a gyermekünk állapotát vizsgálandó felszólítással („a kezelőorvosnak kellett volna véleményt nyilvánítania oly módon, hogy tisztázandó legyen, a Gyermek egészségi állapotát tekintve van-e olyan objektív indok, ami az életkorhoz kötött kötelező védőoltás beadását kontraindikálja”) kezdeményezték a lefolytatandó eljárást, amiben eleve leszűkítették az illetékességi kört és az ennek eldöntéséhez szükséges releváns tájékozottságot és szakértelmet. Az oltásrendszer botrányának háttérbe szorításával egyfajta egzisztenciális biztonságérzetet nyerhetnek az ezért erkölcstelenségeket is vállaló, bizalmunkat közben teljesen elvesztő, felelőtlen hivatalnokok. Ez lehet a legfőbb magyarázata a 27 éve kötelező MMRII oltáskampány hiányosságainak.

2015. október 12-én jelzett, megdönthetetlen tényekre alapozott problémánkra jól átgondolt végrehajtási forgatókönyvvel jelentkezett a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya. Behatárolt kereteikkel előre megvezették az ügyfelet, ráadásul páholyból várhatták a törvényességi felülvizsgálatot végző, önkényes témaválasztásuk által előre hatástalanná tett bíróságot is.
A hatóság félrevezetése hatóság részéről kiemelten veszélyes társadalmi jelenség.

A halálos mellékhatást figyelembe se vették, tabuként kezelik. A panaszunk tárgyához hangsúlyozottan nem tartozó, új - belőlünk bohócot - csináló eljárás már egy olyan cirkuszi előadás volt, ahova már Önt, mint ombudsmant, be sem engedték volna, mert a csapdahelyzetben bírósági felülvizsgálatot voltunk kénytelenek kezdeményezni. A szemellenzők és kényszerpályák mellett - ahogy szokták - el is marasztaltak bennünket. Nem is terheljük tovább panaszunk ezen, Ön által nem vizsgáltatható részével, csak - mint körülményt - fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a szabadságjogaink ilyen fokú előre kitervelt, szervezetten és folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélései milyen veszélyforrásokat és következményeket jelenthetnek a gondviselő szülők lelki és anyagi terheire.
A múlt héten a helyi Család-és Gyermekjóléti Központ lakásunkban járt emberei – a jó körülmények és abszolút jogainkra való érveléseink ellenére – szemérmetlen aránytalansággal kilátásba helyezték a 14. életévében lévő, boldog gyermekünk családunktól való agresszív elkülönítését és a lelki töréssel sokkszerűen immunrombolttá tett, így a kockázatnak fokozattan kiszolgáltatott, kamasz lányunk erőszakos beolttatását. A meggyőzés része nem lehet legyőzés. A gestapos módszerrel felülkerekedő hivatal valójában alulmarad, mert a csak szóban tett terror is már önmagában szégyen 2016-ban, az Európai Unióban.

Egy tájékoztatáson alapuló, mindenki érdekét szolgáló együttműködésnek nyomát sem tapasztaltuk. Tisztességtelenül tereltek csőbe bennünket, nem látó, nem halló, nem beszélő határozataik után felháborodott telefonos megkereséseinkre rendre megkukultak, a hivatkozott halálesetet, amit mintha tőlünk hallottak volna először, nem vizsgálták. Hivatkoztak arra a képtelenségre, hogy más büntetőügybe a hivatalnak adatvédelmi okokból nincs iratbetekintési lehetősége, illetve nemtörődöm módon megelégedtek azzal a rendőrségi tájékoztatással, ami szerint „ok-okozati összefüggés nem volt kimutatható”. Ez utóbbi, minden alapot nélkülöző hazugságot a csak 2015 májusára birtokunkba került jegyzőkönyvvel lepleztük le, az ellehetetlenített állapot miatt azonban ennek érdemben sehol, semmilyen közigazgatási következménye nem lett.

További panaszunk, hogy az önrendelkezési jogtól függetlenül bármely humán egészségügyi beavatkozás elvégzésének minimális feltétele a beteg megfelelő tájékoztatása. Ez fokozottan igaz, ha a „beteg” egészséges és gyermek, azaz az átlagnál nagyobb mértékben, csak veszíteni valója van egy oltást követően. A betegek tájékoztatáshoz való joga a kezelőorvos oldalán kötelezettségként jelenik meg. A szóban forgó oltáskampánynak nincs hivatalos magyar nyelvű, halálos kockázatot tartalmazó tájékoztató anyaga. Az így akaratlanul is hiányos információval rendelkező kezelőorvos, illetve az egészségügyi szolgáltató a tájékoztatási kötelezettségének nem tett, nem tehetett eleget. Egyedül az alapvető információktól megvont és általában nem alapos szülők nyájas engedelmessége tartja fenn a kútba ugrásra való sorban állást. Ezek egyaránt károsak az egyén és a társadalom számára.

Összességében az eljárásban az abszolút jogainkat; a tisztességes eljáráshoz való jogot több szempontból figyelmen kívül hagyták, és az emberi méltósághoz való jogot az élethez való joggal együtt félremagyarázták, azt később, egy általuk indukált másik eljárásban, szerintük korlátozható betegjogként értelmezték. Azt tapasztaltuk, ügyünkkel bizonyítottuk, hogy a hivatali kötelezettségek tekintetében hamis és félrevezető az a hivatalos www.antsz.hu-n is megtalálható állítás, ami szerint „Az oltóanyag alkalmazási előírása és a betegtájékoztató is tartalmazza az adott készítmény valamennyi ismert mellékhatását, azokat is, amelyeket több százezer oltást követően legalább egyszer észleltek. Minden bejelentett oltást követő nemkívánatos esemény kivizsgálandó. Az oltásokkal szemben nem alkalmazható az ’ártatlanság vélelme’: folyamatosan bizonyítani kell, hogy hatásosak és biztonságosak/ártalmatlanok. Az oltást követő nem várt események kivizsgálása az egészségügyi hatóság feladata. Az események minősítését pedig minden esetben egy bizottság végzi. Céljuk, hogy elkülönítsék a védőoltás valódi következményeit és a véletlen egybeeséseket.”.

M. Adél története a gyászoló édesanyja tollából önmagában is tömör, autentikus és megrendítő rendszerkritika. Az önerőből kinyomozott 2015. májusában közvetlenül birtokunkba került jegyzőkönyv részletesen dokumentálja a kislányon kiütköző és egyszerre fellépő kanyaró, mumpsz és rubeola összes jellemző tünetét. Nem orvosnak is meggyőzőek a kanyaró (bőrön testszerte kiütések, többcsúcsos láz, nyirokcsomók megnagyobbodása), a rózsahimlő („bőre rózsás”) és a mumpsz („torkát nagyon fájlalja, torka vérbő, nyaka is duzzadt”) kiemelései. A szegedi klinika kezelőorvosa, mint leginkább érintett és hiteles orvos és bármilyen nem orvos, de értelmes személy előtt is, ez nem egy véletlen egybeesés. Véletlen egybeeséshez az áldozatnak környezetéből egyedüliként éppen az oltás napjaiban egy otthon elfogyasztott étellel vagy egy szerencsétlen bőrhorzsolással kellett volna megfertőződnie egyszerre az önmagukban is évtizedes ritkasággal felbukkanó vírusokkal. A hatóságok által letagadott, majd elhallgatott, másik eljárásukban végül kizárt dokumentum a nemzetközi orvostudomány előtt ismerten(!) - figyelmes átolvasással, laikus szemmel is - több szempontból bizonyítja a szer nem kizárható, aktiváló mellékhatását egy gyors lefolyású, halálos HLH betegség primer (veleszületett) és szekunder (szerzett) formájával szemben.

A fennálló halálos kockázatra utaló információs anyagot kértünk az illetékes hatóságoktól, valami olyasmit elvárva, mint pl. az orvostudományhoz rugalmasan igazodó, fejlettségben semmiképp sem kezdetlegesebbnek tekinthető, amerikai, hivatalos honlap http://www.cdc.gov/vaccines/hcp/vis/vis-statements/mmr.html „The risk of MMR vaccine causing serious harm, or death, is extremely small.” mondata, azaz „Az MMR vakcina kockázatában rendkívül kis valószínűséggel jelen van a súlyos egészségkárosodás, vagy halál.”. A felkeresett, hirtelenjében illetékességi körükkel sem tisztában lévő hivatalok nevében végül az OTH írt levelet, amiben a nyilvánvaló hiányosság el nem ismerésével, saját magát alaposan lejáratva kérésünkre nem tudott megjelölni kielégítő, központi hírforrást. A levélben megjelölt az OEK által évente kiadott VML és az ogyei/gov.hu/gyogyszeradatbazis/ link, ezekben azonban nyoma sincs a halálos kockázatnak.

A tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. A tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye. Olyan általunk nem tapasztalt jogalkalmazói eljárást foglal magában, amely a materiális jogállam értékrendjének megfelelően, a demokratikus alkotmányfejlődés során kikristályosodott alapelvek és szabályok alapján zajlik.

Nagy jelentőséggel bír, hogy nemzetünk éppen pubertáskorba lépő - gyermek-immunológiailag különösen érzékeny és sérülékeny - generációját a tisztességtelen kampány etikátlanul kötelezi a kockázatos, ismétlő összetett oltásra. Az egyáltalán nem oltott, 1969 előtt születetteket vagy a szakirodalom által fokozott prevencióra szoruló csoportokat nem kötelezi (mumpsznál a felnőtt férfiakat, rubeolánál a terhességet vállaló nőket).  Ahogy az európai populációknál, a magyarnál is nagy arányban lenne igazolható a veleszületett vagy az első oltás következtében kialakult személyes védettség, ám ezt, ha bármelyik hatodikos egyedileg vizsgálatokkal igazolná, akkor sem kaphatna felmentést.

Mindez párhuzamba állítható az érdemi tájékoztatást szintén nem kapó, auschwitzi internáltak kötelező, „egészségügyi okokból” történő zuhanyozásával. A nürnbergi per óta azonban tudjuk, hogy mindenki személyes felelősséggel tartozik a hatályos törvényeken, rendeleteken és utasításokon túl, ha emberéletről van szó. Ez az erkölcsi parancs még háborús időkre és a Föld legtávolabbi rejtekhelyére is igaz, nemhogy békeidőre és Magyarországra!

Ellentétes szemléletük alapján társadalmi szempontból aggályos és tisztázandó a Kormányhivatal vagy a Kormányfő (Orbán Viktor) alkalmatlansága, ugyanis 2014. december 12-én jogállamunk jogász végzettségű, azóta is hivatalában lévő miniszterelnöke a Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában, az állampolgárokat humánummal nyugtató, józan beszédében elmondta, hogy ez nemcsak az ő, hanem a kormány [az Országgyűlési többséggel jogalkotó(!)] világos álláspontja is: „A gyerek a szülőé, és nem az államé, tehát hogy mi történjen egy gyerekkel, és mi történhet, azt mindig a szülő mondja meg.”.

Eddig csak kiábrándulás ért minket, de bízunk a porcelánboltban otromba elefántként eljáró hivatalok presszionálhatóságában, amihez reméljük ombudsmani tekintélyének hatásosságát.
Előre is köszönettel és tisztelettel,
Budapest, 2016. november 19.
* Az ügy leírása korábbi cikkekben, de bármilyen irat kérhető a naleksz@gmail.com címről
Nevelők figyelmébe erősen ajánlott! - http://www.hirarena.com/nevelok-figyelmebe-erosen-ajanlott_1315
Magyarországot csak lejárató MMR oltás - http://www.hirarena.com/magyarorszagot-csak-lejarato-mmr-oltas_1449
Oltás kötelezősége elleni szélmalomharc - http://www.hirarena.com/oltas-kotelezosege-elleni-szelmalomharc_1542
Tisztelt ügyfelünk!
Ön elektronikus panaszt nyújtott be az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának honlapján keresztül. Felhívjuk tisztelt figyelmét, hogy a későbbiekben a panasz@ajbh.hu e-mail címen veheti fel hivatalunkkal a kapcsolatot.
Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásunkat!


Panasz benyújtásának időpontja: 
2016.11.19 15:41
A panasz leírása:
Hivatali visszaélések, nem tájékoztatás, félretájékoztatás, hazug állítások a hivatal honlapján, hatóság hatóság által történő félrevezetése, ügyfél hatékony jogorvoslathoz való jogának és abszolút jogainak sérelme, tisztességtelen oltáskampány, gestapos családellenes intézkedések, Kormányhivatal vagy Kormányfő alkalmatlansága
Csatolt dokumentumok:
005 fellebbezes.docx, 002 Végzés.docx, 001 Kérelem MMRII oltás mellőzésére.docx, 003 NYILATKOZAT.docx, 010 Kormányhivatal 10314_3 tajekoztatas.pdf, 000 PANASZ ombudsman felé.docx, 009 Információkérés levél az intézeteknek.docx, 011 OTH levél KMBT25020161115074544.pdf, 008 szakértői jelentés Adél haláláról.pdf, 006 másodfokú határozat.docx, 007 Adel_tortenete.pdf, 004 Elsőfokú határozat.docx