Translate

Kiemelt bejegyzés

Rejtett kamerás felvétel- magyar felírattal- arról, hogy árulja a Planned Parenthood magzatok testrészeit

Lebukott az abortuszklinika: megölt magzatok szerveit árulták Szőnyi Szilárd / 2015.07.23., csütörtök 16:50 / 0 Bár a magzatot ne...

2013. október 31., csütörtök

Egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük...

Szent-Györgyi Albert 1930-ban írta a következő sorokat: "Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér. 
És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük.
... Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel. Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka).
És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki. Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom."

2013. október 30., szerda

Amikor az édesanya énekel, örömkönnyeket hullajt a baba...



 10 hónapos kicsi gyönyörködve hallgatja anyukája hangját a felvételen, miközben pözben potyognak a könnyei. A bámulatos videót már több mint négymillióan látták a YouTube-on. :) 


˛ Csodálatos ! Köszönöm az édesanyának ezt a videót !

János pap országa.- Hanganyag -

Elmondja : O.Szabó István (Orfeoszi)

János pap országa egy legendás, sosem volt földrajzi hely; a középkori hitvilágban áttételesen a földi "Paradicsom" egyik kifejeződése, realisztikusan egy távoli, erős, keresztény hitű ország.



Jásdi Kiss Imre kérdez engem. -Hanganyag-


Írta: Bíbor
A hanganyagot készítette : Jásdi Kiss Imre és Bíbor.

Ez a felvétel 2010. ‎november ‎18., ‏‎-án készült amikor a HunSzkita rádiót csináltuk Jásdi Kiss Imrével, és Pitkinnel.
 Ma már pusztán a honlap maradt meg és az archív anyagok, melyek még ma is aktuálisak. Ez az anyag is a rádióból maradt meg. 
Sok mindent elértünk a rádióval, sokan felébredtek és elindultak a keresés, kutatás útján , nem is volt más a szándékunk.
Fogadjátok szeretettel, amikor Imre engem kérdezget, ami a rádió életében egyszer fordult elő.
Olyan amilyen én voltam, a vagyokat’ majd ti meghatározzátok, a leszeket’ meg majd a jövő.
Ma már így visszahallgatva a kontraszt nagy és látom mit tudok és mit kell még tanulnom.


A hanganyagot készítette :Jásdi Kiss Imre és Bíbor.
Forrás: HunSzkita Rádió 2010

2013. október 28., hétfő

"Én választom meg" .. erről beszélek ...


Russell Brandről köztudott, hogy az utóbbi időben többször is felszólalt, és elmondta véleményét és érzéseit világunk jelenlegi állapotáról. Russell világossá teszi, hogy elege van a jelenlegi rendszerből azzal a kijelentésével, hogy "Nem közönyösség miatt nem szavazok, azért nem szavazok, mert nagyon unom, érzéketlen és fáradt lettem a politikai réteg hazugságai, árulása és félrevezető viselkedése miatt, ami nemzedékek óta folyik,"

Ebben az epikus interjúban Jeremy Paxman és Russell Brand között azt látjuk, hogy mennyire eterjedt téma a világforradalom témája mostanra, és hány ember törekszik az élet minden területén, hogy megtörténjen. A forradalom ideje most van, velünk, mindnyájunkkal kezdődik, még azokkal is, akik még nem tudnak róla. Az emberek figyelnek.
"Jeremy, ön egész karrierjét arra áldozta, hogy politikusokat korhol és bosszant fel, és amikor olyasvalaki, mint én, egy komikus azt mondja, hogy igen, mindegyik hitvány, mi értelmük van, rám támad, mert már nem vagyok szegény." - Russell Brand
"Nem szabad elpusztítani a bolygót. Nem szabad tömeges gazdasági egyenlőtlenséget létrehozni. Nem szabad az emberek szükségleteit figyelmen kívül hagyni. A bizonyítási teher azokon van, akiknek hatalmuk van." - Russell Brand


Forrás : http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/10/russell-brand-lehet-hogy-mar-el-is.html

"Tavaszi szél" című magyar népdallal ! 3 évig készült a klip..Gyönyörű hallgasd meg !

(Bejegyezte SBG Buddha ◄ VilagHelyzete.com ► )


A hollywoodi filmzenék világát idéző zenei tételt komponált Havasi Balázs, amelynek az egyik leghíresebb magyar népdal, a “Tavaszi Szél” a vezető témája. A világzenei tételben Havasi Balázs mellett a magyar népzene olyan szakavatott ismerői képviselik a magyar zenei gyökereket mint Szirtes Edina “Mókus”, Szokolay “Dongó” Balázs, vagy a Magyar Zeneakadémia népzene szakának hallgatói. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a világszínvonalú produkciót az elsők között, -a kanadai magyarság körében pedig elsőként mutathatja be a Kanada Világa – a kanadai magyar szó hírportál.


A magyarság igazi értékeit, történelmünk és jelenünk büszkeségeit mindig is szívügyemnek tekintettem a VilagHelyzete blogon, ezért is tartom fontosnak, hogy minél több emberhez eljussanak az ilyen pozitív és lelkünket melengető hírek is. Lehet, hogy sokan lehurrogják az ilyen érzéseket, de én akkor is biztos vagyok benne, hogy bármelyik igaz magyar embernek a szíve megdobban - bárhol is legyen a világban, ha meghallja ezeket a dallamokat. Legyen Ő éppen Washingtonban, Csíkszeredán vagy valahol messze Sydney-ben. Talán ez az, ami mindannyiunkat összeköt és ez az, amit ez a szimfónia is megragad és átad nekünk ....





A szimfónia azért is igazán egyedülálló, mert a magyar zenészek mellett ázsiai művészek is feltűnnek, akik autentikus hangszereiken egy ázsiai népdalból adnak ízelítőt. A kompozíció – amelyben szokás szerint a Budafoki Dohnányi Zenekar és Endi is közreműködik (A Hooligans zenekar dobosa -a szerk.) - egyfajta hidat képezhet a magyar és az ázsiai kultúra között, hiszen egyszerre szimbolizálja a népek különbözőségét és a zene egyetemességét.

“Számomra a Tavaszi Szél egy zenei szimbólum. Sosem rejtettem véka alá, hogy minden sikeremet a magyar zeneoktatásnak, és a magyar közönségnek köszönhetem. Meggyőződésem, hogy a Tavaszi Szél egy olyan dallamunk, amely bárhol a világon sláger lehetne. Mindig is vallottam, hogy születhettünk ugyan különböző földrészeken, a szívünk mélyén mégis mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük, és ez a közös nyelv pedig a zene…” – vallja a zeneszerző.

A különleges világzenei produkcióhoz a videoklip elkészítése közel 3 évet vett igénybe.

A művészek a koncepció szerint egy igazi “gyertya Arénában” álltak a kamerák elé, melyet a stáb pontosan 2013 gyertyából épített meg. A gyertyák meggyújtása közel négy óráig tartott, majd külön kihívást jelentett az egész jelenet leforgatása, mielőtt a gyertyák elégtek volna. “Soha nem fogom elfelejteni, amikor először beültem a gyertyák közé. Amellett hogy a bőrömön éreztem a melegüket, olyan érzés volt, mintha egy ősi szentélyben ültem volna. Úgy tartják, hogy a gyertyaláng a lélek fénye, és engem abban a pillanatban valami mélyen megérintett.” – nyilatkozta a forgatás élményéről HAVASI.

Ez azonban csak egy jelenet – az egész klip elkészítése számos egyéb kihívást is jelentett. Az alkotók (Kriskó László rendező, és Csincsi Zoltán vezető operatőr) látványosan kívánták megjeleníteni a természet ébredését, a tavasz pillanatait, bemutatni Magyarország természeti csodáit, gyönyörű tájakat. 
A stáb a gödöllői Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézetének docensét kérte meg, hogy javasoljon Magyarország területén a videokliphez egy nagy területen elhelyezkedő, romantikus környezetben lévő cseresznyést, amely áprilisban virágzik. A hideg időjárás, majd a hirtelen felmelegedő hőmérséklet miatt csak tippelni lehetett, hogy 2-3 héten belül mikor is borulnak virágba a fák. A stáb így minden nap készenlétben állt a forgatásra, várva a virágzást, míg a megfelelő pillanat el nem érkezett.

Forrás: Kanada Világa

Bejegyezte:   SBG Buddha  http://vilaghelyzete.blogspot.hu/

A Fehér kréta a te világod... vagy ?

..a valóság ...? "
Te magad alkotod meg a világodat,csak is te döntöd el hogy mi van benne....Te döntöd el,hogy korlátokon belül élsz,vagy eltörlöd a korlátokat,azon korlátokat amelyeket te magad építetted"rajzoltad"fel,mert olyan behatások értek téged.Te magad döntöd el,hogy a környezeti behatások irányítanak,vagy te magad irányítod a környezeti behatásokat,eldöntve,rendet rakva magadban,mi a helyes és hogy mi a fontos..." 
-Kis Kapu-
A Fehér kréta a te világod... from Kis Kapu on Vimeo.
... vagy ez a való.. kimondja meg ? Minden esetre jó kézen állni a világ tetején .. 
 -Bíbor-

Elkészült a bankok devizahiteles mentőcsomagja.... Avagy a nagy BARBA TRÜKK MÁR MEGINT.


Írta : Kozma József

Elkészült a bankok devizahiteles mentőcsomagja. Már pénteken benyújtotta a bankszövetség a csomagot: átfogó javaslatot dolgoztak ki, külön foglalkoznak azokkal, akik tudják fizetni a hiteleiket, és azokkal is, akik nem – közölte a Magyar Televízióval a Magyar Bankszövetség főtitkára. Kovács Levente azt mondta, odafigyelnek a peres ügyekre is, valamint két olyan új pontot is rögzítettek a javaslatban, amelyek a civil szervezetekkel folytatott egyeztetések eredménye.

Ez szép és jó, de a szerződések 95% érvénytelen és semmis, akkor most hol van a jogállam amikor is a jog tiltja a kartelezést, és a másik fél hátrányos helyzetének kihasználását. Hát igen, ha kicsibe csinálod és nem tartozol egy bizonyos csoporthoz akkor rajtad a törvényszigora teljes erejével lesújt. Ha nagyban csinálod, és egy egész országot rabolsz ki akkor a törvényeket már lehet másként is értelmezni, mint ahogyan a jogalkotó szándéka szerint írta azt elő. Szép és jó ami ebben a cikkben olvasható, ( 
http://orientpress.hu/120327 )csak lehet, hogy én tévedek, de miért kellet ehhez társadalmi engedetlenséghez szintjéig eljutni, miért kellet számtalan egyéni tragédiának bekövetkezni? Ahhoz, hogy a bankok a nyereségükből egy kis morzsát dobva lélegzethez juthassanak az emberek. Ilyenkor jut eszembe Hofi Géza polémiája a demokratikus berendezkedésről. "Övék a demokrati miénk a kuss"

Szóval gondom az, hogy nem látom azokat a garanciákat miszerint 1-2 év múlva amikor mindenki megnyugodván, hogy a bankok "megoldották a deviza hitelezés problémáját" ne nyúlnának a jó öreg módszerükhöz, hogy emelik a költségeiket szépen csendben. Aztán megint ugyan ott leszünk ahol most is vagyunk. Mivel véleményem szerint nem ez a megoldás hanem az, hogy a bankoknak a semmisség jogkövetkezményének alkalmazásával kellene elszámolni az ügyfeleivel. Eredeti állapotot vissza kell állítani az ügyfél által eddig befizetett törlesztéseket bármilyen címen történt is az eredeti tőkéből ki kell vonni. Amennyiben maradna még valamekkora tőke amit az adósnak meg kell fizetni akkor a fennmaradó futamidő alatt arányos részletekben legfeljebb a mindenkori MNB alapkamaton forint elszámolással fizeti meg a törlesztő részleteket az adós.

Természetesen így az emberek 98% tudná és képes lenne a hiteleinek a vissza fizetésére, ja és még a rezsiket is tudnák fizetni. Tehát még mindig nem oldották meg a bankok a devizahitelek problémáját, csak egy kis koncot dobtak. Mivel soha nem is volt deviza az ügylet mögött ez mindenkinek nyilvánvaló, így annak kivezetése gyakorlatilag azonnal megtörténhetne. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a bankok eszköz alapon finanszírozták a hiteleket ez azt jelenti, hogy az adós ingatlanának jelzáloglevelét értékesítették egy jelzálogbanknak és az ebből befolyt összeg volt az amit gyakorlatilag kölcsönként folyósított a bank.


 Ja hát ezt sem devizáért hanem forinttért értékesítette az a fránya bank akkor most mi is ez a deviza elszámolás? Szóval ha most azonnal áttérnének a bankok a forint elszámolásra a folyósításkor alkalmazott árfolyamon akkor sem lenne problémájuk, csak kevesebb lenne az extra profit.
Tehát ennyit a bankok megoldási javaslatáról, így pár gondolat erejéig.

Forrás: http://www.facebook.com/kozma.jozsef?fref=ts  Kozma József Jogsegély Szolgálat

Bűnvádi eljárásokat indítunk oltóorvosok ellen

Most egy kis lazítás után megint a"valóság".- Bíbor-



Bűnvádi eljárásokat indítunk oltóorvosok ellen

Forrás: Oltáskritikus Életvédők Szövetsége 

Az idei iskolai kampányoltásnak sajnos, már halálos áldozata is van - MMR vakcina ölt meg egy előzőleg egészséges iskolás kislányt Szegeden...

Többeknél pedig súlyos, maradandó egészségkárosodást okozott szintén az MMR, ami emberi abortum felhasználásával gyártott, államilag kötelezett oltóanyag. Zalalövőn beteg diákba kényszerítették bele, szülei tájékoztatása és beleegyezése nélkül, előzetes vizsgálat mellőzésével.

A Hepatitis B injekciót pedig egy analfabéta orvos - akit az ÁNTSZ annak ellenére fegyverzett fel oltóanyaggal, hogy nem volt iskolaorvosi szerződése(!) - izom helyett vénásan adta be egy vidéki iskola diákjainak, súlyos ártalmakat okozva ezzel...

Megelégeltük, hogy az orvosok és az egészségügyi hatóságot fittyet hánynak alkotmányos alapjogokra, nemzetközi egyezményekre, törvényben rögzített emberi szabadságjogokra. Bűnvádi eljárást kezdeményezünk minden olyan esetben, ahol
- a szülők előzetes tájékoztatása és beleegyezése nélkül adtak be oltást,
- nem előzte meg alapos vizsgálat az oltás beadását,
- elmaradt, vagy hiányos volt a törvényileg előírt kötelező teljes körű tájékoztatás,
- megtévesztéssel, hamis információkkal, vagy fenyegetéssel/zsarolással szerezték be a szülői beleegyezést.

Mindezek az esetek kimerítik a BTK.
- foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (165.§),
- kényszerítés (195.§),
- egészségügyi önrendelkezési jog megsértése (218.§),
- hivatali hatalommal való visszaélés (305.§)
bűncselekményeket.

Kérünk minden felelős szülőt, hogy gyermeke érdekében keresse a sajnos ma még igencsak ritka, tisztességes, törvénytisztelő orvosokat. Gőgös, erőszakos, tisztességtelen szakemberek keze alá ne engedje senki a gyermekét! Kényszerítsük ki összefogással a manapság uralkodó, fasisztoid orvoslási mentalitás felszámolását! A gyógyítás bizalmi dolog - dúvadaknak, hazug kaméleonoknak, gőgös gúnároknak nincs helye e kiemelten fontos szakmában!

Forrás: https://www.facebook.com/pages/Olt%C3%A1skritikus-%C3%89letv%C3%A9d%C5%91k-Sz%C3%B6vets%C3%A9ge-Vaccine-Critics-Life-Protection-Ass/320566067971075

Rege a csodaszarvasról - Hanganyag-

 Buda halála Hatodik ének Rege a csodaszarvasról 
Írta: Arany János








Elmondja: O. Szabó István - orfeoszinhaz@gmail.com-
Forrás: HunSzkita Rádió 

HA KEDVES AZ ÉLETED .....




Szerző : Vágréti György

Amíg az emberek csontig le vannak mérgezve esélytelen, hogy elég intelligensé váljanak, hogy megértsék ezt a „valóságot”. Amely, bár csupán egy játék, egy illúzió, de sokaknak rémálom is lehet egyben. Ki-ki játssza a Gazdálkodj Okosan-t, van, ki hazardírozik, és vannak sokak, akiknek Survival Live Show az égész életük, amely úgy telik el számukra, hogy közben észre sem veszik, hogy élnek. Nem értik a jelenlegi „válságok” kiváltó okait.

A mérgezett elme képtelen a kritikus gondolkodásra. A mérgezettek képtelenek megérteni és ezért legyőzni azt, ami miatt az életszinvonaluk továbbra is esni fog, és lassan (vagy gyorsan) mindannyiunkkal végez az adósrabszolgaság, amely a legújabb kor feudális rendszere, vagy csak a globális mérgezés. Egyszerűen kinyírják vegyi anyagokkal, vakcinákkal, vegyi permettel.

A médián keresztül az értelmi szintjük pórázán vezetik őket oda, ahová csak akarják.Pedig a globális pusztítások és a népirtás már konkrétan tapasztalható cselekedet, és/de annyira a pofánkba van vágva, pofátlanul van csinálva, hogy a nagy többségnek meg sem fordul a fejében. Vagy ha igen, egy pillanatra bevillan, hogy „nincs ez így jól”, elhessegeti a gondolatot mondván, „úgy sem múlik rajtam”. Elfásultan, beletörődve le van fagyva, bénulva.

Ez is egyfajta mérgezés tünete. A gyanútlan lakossági passzivitás. Zavaros elméjű passzív emberek sokasága. Rettenetesen naivak, téveszmésen optimisták. Pedig ahogyan az országokat irányítják elkerülhetetlennek látszik a tervezett „válság” következő fázisában az eszkalálódó tömeges erőszak megjelenése. Érdekes, hogy nekem is van a közvetlen környezetemben számos „jól menő” vállalkozó, közöttük olyan is, aki megmagyarázza nekem, hogy a keresztbe-hosszába csíkozott égbolt menetrendszerű légi járatok nyomai az észak-déli légi-folyósón...Az ember esze megáll.

Leszámítva a velőig hatoló mérgezést, vagy éppen azzal létrehozott passzív állapotot, az ellenállás hiányának egyik másik, jelentősebb tényezője a szociális háló program. Csakhogy ez egy csapda. Felejtsd el a jótékony „állambácsit”, jótékony doktornénit/bácsit. Gondolod, ha a javad akarnák itt tartanánk most, élet-halál mezsgyéjén egyensúlyozó vak és béna, beteg koldusok módján? A szakadozott(!!!) cociális hálóval akadályozzák még mindig meg, hogy az emberek a saját érdekeik védelmében szélsőségesen cselekedjenek. A cociális háló gondoskodik róluk. Vagyis arról, hogy belekényszerítőek legyenek a „szegénység ellen programokba”. Így totális kontroll alatt tarthatóak, adok-kapok elven élelmiszer utalványért, munkanélküli juttatásokért cserébe látszólag nyer-nyer alapon. Burkolt vagy nyílt zsarolással a populáció kordában tartható.

Az orvosi vagy gyógyszerészeti kiszolgáltatottságról nem is beszélve. Mindannyian bőrünkön tapasztaljuk a kényszervakcinázás, a kemoterápia végtelen téveszmés orvosi tébolyát. De ez csak a jéghegy csúcsa, a végtelenségig sorolható a modern kori allopatikus „gyógyászat” egyszer csak elkészülő vádiratában a rengeteg, legenyhébben szólva is bűnös, gondatlan cselekedet.

Visszatérve a cociális háló rendszarára. Eleve arra terveztek, hogy az emberek beérjék kevesebbel, mint ami a józan ész szerint is elég alap megélhetési szinten. Mára már lenyúlták az összes tartalékot és erőforrást is„gondoskodóink”, amiből ezek a költségek finanszírozhatóak lennének. Ilyen politikai és gazdasági feltételek mellett nyilvánvalóan nem tartható sokáig már fenn a jelenlegi vihar előtti csend. A társadalmi nyugtalanság pattanásig feszülő húrján az „elit” nem lesz képes a médiákon keresztül fenntartani a csendet, és a hatalmát. Az USA gazdasági összeomlása elkerülhetetlenül be fog következni, aminek első következményeit mi, itt Európában fogjuk a bőrünkön tapasztalni. Itt is összeomlás várható és oda Kína két legnagyobb piaca. Kína sem fog tudni megbirkózni több száz millió munkanélkülivel, mert a BRICS országok sem tudják kompenzálni számukra a kieső piacot.

( Az értekezésemhez tartozik szervesen, hogy talán a bolygón egyedül Kínát nem permetezik a levegőből. Minek. Ott jobbára alapból sárga az égbolt a kibocsátott légszennyeződésektől, mérgezett, fluoridos a vizük és egyre több szemetet etetnek velük. Szorgalmasan vakcinázzák őket is. Tradicionálisan keményen fogják a populációt.)

Amikor már a lakosság túlnyomó része érzi az életszínvonala rohamos zuhanásán keresztül a negatív hatásokat, akkor fog a propaganda gépezet összeomlani. Ez egy tervezett folyamat, „írányított összeomlás”. A téveszmés optimizmus generálta álom rémálommá válik. Az emberek éhesen, a pénz világában pénz nélkül, nincstelenül, fázva majd elkezdenek bölcselkedni végre. Az illúzió szertefoszlik, és az emberek rájönnek, hogy csúnyán, gonoszul átbacták őket. Egy rémálmot fognak megélni, mint őrültek. Az éhezéstől tisztul az elme, akaratán kívül méregtelenít a szervezet. Az apatikus tömeg többé már nem szavaz az érdekei ellen, aktívvá válik az önfenntartásban, végül is bekapcsol a „túlélés robotpilóta” az agyában.

Igen valószínű, hogy heves tiltakozások fognak kitörni, lehet, fejek is hullani fognak. "Mivel az emberek elvesztik a bizalmukat a képesség iránt, hogy a piacok és a kormányok, megoldják a globális válság problémáit, valószínű, hogy heves tiltakozások törnek ki, vagy támadás mások, a felelősök elitélésére, beleértve a kormányzati tisztviselőket, a vezetőket, földesurakat, a bevándorlókat és az etnikai kisebbségeket (a lista a jövőben bizonyíthatóan hosszabb lesz és nyugtalanító). Ha a jelenlegi gazdasági katasztrófa tovább is így alakul, amire Obama elnök úgy hivatkozott, hogy a "elveszett évtized", az eredmény lehet globális táj, tele gazdaságil tüzfészkek megrázkódtatásaival". Michael T. Klare (Planet a Brink)

Tökéletes recept gazdasági instabilitás létrehozásával.
Előkerül a „terrorizmus elleni harc” hamis zászlaját váltó a „belső rend és biztonság” és a „civil erőszak megfékezése” szintén hamis zászlaja. Nem bocsátkoznék most előre megjósolható hatósági lépések taglalásába. Mindenki összetudja rakni magában, akinek az elméje nem roggyant még meg a mérgektől. A HAARP besugárzástól, vegyi-permetezésektől, műkajáktól, ártalmas "gyógyszerektől".

Egy korábbi megosztásomban meglepő IMF pálfordulásra hívtam fel a figyelmet. Ne tévesszen meg senkit, a holló a hollónak...Tudjátok. Ja, és pontosan ők a legnagyobb szarkeverők. A követelt állami támogatások csökkentése, a nyugellátások visszavágása, a generált inflálódás elkerülhetetlenül zavargásokat fog generálni.
"A központi bankárok és cinkosaik az IMF-ben diktálják a politikát a demokratikusan választott kormányoknak. A program úgy tűnik, hogy mindenhol egyforma, visszavágott nyugellátások, csökkentik az állami támogatást az egészségügyben, gyengíti a szakszervezeteket és az egyszerű munkások csak fizetős darabjai a játéknak." / Economist, Dean Baker/

A kormányok tőkéjét kimerítette a „bankok megmentése”. Példátlanul pofátlan politikusok segítségével létrehoztak kezelhetetlen mennyiségű adósságot. Végső szakaszához ért a fosztogatás, és mivel a visszaesés folytatódik, semmi sem maradt már, hogy a gazdaság élénkítésére fordítsák. A tartalékok és a biztonsági hálók már elérték a határaikat.

Hogyan fogja megpróbálni megtartani az „elit” a hatalmát? A képzeletedre bízom. Egy biztos, amit már megtörtént és ami most is folyamatban van. Korlátozzák az őshonos, GMO-s babrálástól mentes kultur és gyógyító növények forgalomba hozatalát, a természetes élelmek megtermelésének és forgalomba hozatalának lehetőségeit. Elvonják a tv zombik figyelmét, fokozódik a megosztás propaganda. A „jogosultsági jólét” a „lusta munkanélküliek” címszó alatt, vagy vallási és etnikai csoportok provokálásával. Leporolják a buzi kérdést, lerasszistázzák egymást a különböző csoportok. Vagy a közmunkaprogramokból való kirekesztés lehetőségével, segélyek „valamilyen feltételhez” kötésével, de megosztanak.
Kísérő jelenségnek létrejön az utalványbörze, a különböző élelmiszer és egyéb jegyek, jogsultságok fekete piaca. Szaporodnak a lopások és egyre erőszakosabbá válnak a bűncselekmények. Erre „kemény állami fellépés”, totális kontrollra törekvés lehet csupán a válasz. Más se hiányzik egy robbanásig feszült helyzetben...

Megpróbálják akár katonai erővel is elnyomni a populációkat, hogy továbbra is birtokolhassák a természetes és mesterséges erőforrásokat. Te is annak számítasz, csak már nem kellesz. Végső soron pontosan téged akarnak kinyírni, (mert állítólag sokan vagyunk, persze ez nem igaz,) aki majd meg gebedsz, hogy fenntartsd őket robottal, hogy magad is fenntartsd valahogyan, mert azt hiszed, ha fenntartod e rendszart és elnézed létrehozói bűntethetetlenségét, nem fognak megfosztani a maradék jogaidtól, nem fognak lassan halálra mérgezni. Téged ezek a tébolyodottak alacsonyabb rendűnek tartanak és kiirtanak. Ezért megy a „pusztulj, gurulj” projekt a színfalak mögött.

Mit tehetsz? Mit teszek én? Rágcsálom a szenemet. Olyan, mint a puki. Hülyén néz ki tudom, amikor fekete a szám széle a fekete víztől, de lenyalom, letörlöm, és vigyorgok az égen a csíkokra. Van annyi eszem. Neked is lehetne. Vettem színezüst lapkákat. Te is vehetnél. Vegyél szín ezüstöt. 99.99% tisztaságút. Azt szopogasd időnként, ne a coca szart. A nano méretű negatív töltésű ezüst ionok a nyálkahártyán keresztül bejutnak a szervezetbe, létre jön a folyamat, mert az emberi szervezet egy végtelenül összetett bio-elektronikus rendszer, amire a színezüst jótékonyan hat. Vagy készíts ezüstvizet, ha nem akarod a szádba venni. Én készítek és azzal locsolom a koriander ültetvényemet. Szerezz kálcium betonitot. Méregteleníts végre valamivel, valahogyan, mert csak akkor tisztul az elméd.

Ha valamiért nem tudnád megoldani otthon, jut neked is az enyémből. Majd megegyezünk valahogyan, mindegy hogyan, csak kezd már végre Te is valamit. Különben néhányunk kivételével mindannyiunkat kinyúvasztanak...

Tévedsz, ha azt hiszed, hogy lázítani akarlak az írásaimmal. Pontosan az ellentéte az igaz. Nem akarlak én rábeszélni téged semmire. Csupán, ha megérted a körülötted zajló történéseket, lesz annyi eszed, hogy messze elkerülöd az első vonal kamikázéit. Nem fogsz hőbörögni, inkább segítesz előbb magadon, majd szeretettel másokon. És igyekszel felkészülni az elkerülhetetlen nehézségekre.

Ezt az írásomat a hungarianealnews legutóbbi írása ihlette. Nem vettem át szó szerint, mert nekem is megvan a véleményem a dolgokról. Ettől függetlenül köszönettel tartozom nekik érte.
Belőlem ezt hozta ki, amit imént végigszenvedtél. Köszönöm a kitartásodat. Kívánok gyönyörű napokat Neked.

Barátsággal:

Vágréti György

Írj most, ha tudok segíteni, megteszem:
tanyasibioaktiv@gmail.com

A talentumról. -Hanganyag-

A talentumról. -Hanganyag- 




A hanganyagot elmondja : Orfeoszi (O.Szabó István.)

Forrás: HunSzkita Rádió

Kezdetben vala előtt. Orfeoszi és Bíbor elmélkedik 2010 -ben. -Hanganyag-

 Kezdetben vala előtt. -Hanganyag-

 

 





Beszélgetők: Bíbor, Orfeoszi - 2010. ‎december ‎19. -
Forrás: HunSzkita Rádió

2013. október 26., szombat

Mit akarsz?

Bíbor hang naplója 2011-ből.




Írta és hanganyagot felmondta:  Bíbor
(Forrás: HunSzkita rádió)

2013. október 25., péntek

Én döntöttem, a gyermekem megvédem...+ VIDEÓ

Írta: Bíbor

A címre kattintva eléred az írás tartalmát.
Ha az írás alatt nem látsz csak egy fehér felületet akkor várj egy picit amíg betöltődik a tartalom !
Ha percek elteltével sem látsz semmit akkor katt erre a linkre : http://issuu.com/biboruniverzum/docs/__szef__zvevegl

Kétszer ha rákattintasz a képre, akkor tudod nagyítani a képet ! 


Kapcsolódó videó :

-Bíbor-

Felelőtlen oltástagadó vagyok?


Szerző: Pintérné Baksa Zsuzsanna
„Mint szinte minden gyerek legalább egyszer, Nimród becsukta egy nagy fiókkal az ujjait. Aztán csöndben, fájdalmasan rám nézett, és nem vett levegőt." A Zsámbéki-medence Regionális Hírmagazinban jelent meg egy édesanya írása a rettegésben töltött napokról. Azonban még mindig oltani akarják a gyermekét!
Kedves Zsuzsa! Veled vagyunk. Érezzük, értjük, tudjuk. Legyen választható a kötelező!

Sokáig tanakodtam, nem sodrom-e még ennél is nehezebb helyzetbe a családomat, a gyerekeimet azzal, hogy névvel felvállalom ezt az írást, de azt hiszem, ez így hiteles, s különben sem illik hozzám a névtelen, bujkálós vádaskodás.
Nem is ez a célom. A helyzetünkből – sajnos nem egészségileg, hanem más értelemben – volna egyszerű kiút, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy egyből a könnyebb utat válasszam.
A helyzet kényszerített rá, hogy sok-sok átvirrasztott éjszakán át összegyűjtsem a témában található hiteles információkat. De elsőként leírom, hogyan jutottunk el idáig.
2012 januárjában életet adtam várva várt harmadik gyermekünknek, aki teljessé tette családunkat. Nem aggódtam különösebben, amikor két naposan „furcsa" helyre adták a BCG oltását, ettől heteken át fájt a karja és csúnyán gennyedzett. Bíztam benne, hogy túl leszünk rajta, az orvos többször ellenőrizte, hogyan gyógyul. Akkor sem aggódtam különösebben, amikor a 3 hónapos státuszvizsgálaton kisfiam mozgásban még nem teljesítette az elvártakat. Azt gondoltam, azért lehet, mert majd' egy kilóval nehezebb, mint a lányaim voltak ugyanilyen korukban. A doktornő mindenesetre megírta a beutalót a neurológiára, majd a következő mozdulattal beadta a 2. hósat követő 3 hós Pentaxim adagot is, másik combocskába a választható Prevenarral kombinálva.
A neurológiára persze csak hónapokkal később volt szabad időpont, ezért irány a magánrendelés. Alapos, nagy tapasztalattal rendelkező, elhivatott orvos vizsgálta meg a fiamat. Megdöbbentő kérdéseket tett fel, felkavaró megállapításokat tett. Aztán hazáig sírtam.
A következő egy év a sorozatos, gyakran fájdalmas orvosi vizsgálatokról szólt. Többszöri epilepsziavizsgálat (EEG), néhány nem éppen egyszerű vérvétel (izomenzim-vizsgálat), agyi ultrahang, mindennapos, fájdalmas gyógytorna, elektromos izomstimuláció.
A gyógytornász megállapította, hogy kisbabám a kar- és nyakizmait nem tudja megfelelően használni, vállizmai „elsatnyultak", mellizomból próbálja emelni a karjait, ezen kívül egész testére kiterjedő, szélsőséges hipotónia (laza ízületek, tónustalanság) jellemzi. Dévény-módszeres gyógytornászt is kerestünk, s mivel Nimród már nagyon rosszul viselte az utazgatást, kerestünk egy konduktort, aki házhoz jött tornáztatni. Emőke a Dévény Anna-féle módszerrel felmasszírozta a letapadt izmokat, Viola pedig játékos tornával erősítette azokat. Nagyon sok könnyel és verítékkel fél év alatt behoztuk a mozgásbeli elmaradást.
Éjjelente használt mozgásfejlesztő eszközöket kutattam a neten, s tipródtam, hogyan történhetett ez meg velünk? Miért nem játszhat, mosolyoghat, kúszhat-mászhat gondtalanul az én kis Életem? Miért kell ennyi fájdalmat és nyüstölést elviselnie? Minden éjszaka hatszor-nyolcszor felsírt, minden nyavalyát összeszedett, folyton nyűgös volt és fáradt. Arca vékony volt, sápadt és beesett. Ritkán mosolygott. A neurológus izombetegségre gyanakodott, további vizsgálatokat írt elő. És akkor decemberben...
Mint szinte minden gyerek legalább egyszer, Nimród becsukta egy nagy fiókkal az ujjait. Aztán csöndben, fájdalmasan rám nézett, és nem vett levegőt. Felkaptuk, szólongattuk. Aztán már szaladgáltunk, jajveszékeltünk. Soha ezt a hangszínt nem hallottam még a férjemtől, s nem is akarom többé. Aztán a földre fektettük. Az a kép örökre beleégett az emlékezetembe. Ernyedten, élettelen, üveges tekintettel, kékülő arccal bámulta a mennyezetet. Végül reszketve a szájához hajoltam, levegőt fújtam, és akkor lassan megéledt. Mindez a lányaim szeme láttára történt, 5 és 3 évesek.
Ezután amíg én (elnézést) a vécén remegve hánytam, Nimród a férjem mellett megkönnyebbülten hancúrozott, szinte ünnepelve, hogy visszajött hozzánk. Aztán ügyeletre telefon, összepakolás, kórház. S elkezdődött a mostani, rettegéssel teli életünk. Kardiológia, EEG, vérvétel. Semmi kézzel fogható oka nem volt a történteknek, mint ahogy az izomproblémáknak és a szélsőségesen laza ízületeinek sem.
Elmentem egy elsősegélynyújtó előadásra, kikérdeztem a mentőst, mit tegyek, ha ez újra előfordul. Ha nem vesz levegőt a gyerek, nincs mese, nekem kell cselekedni. Esély sincs ilyenkor, hogy odaérjen időben a segítség.
Azóta még nyolc hasonló rosszulléte volt. Áprilisban igen fájdalmas, elektromos izomingerület-vezetéses vizsgálaton esett át, nem igazolódott az izomsorvadás. Egy hétre rá kicsit megütötte magát, majd a sírást követően nem vett levegőt, elveszítette az eszméletét és epilepsziához hasonló rohama lett. A rosszulléteket megfigyelve rájöttem, minél több fájdalmas, kényszerű vizsgálaton kell részt vennünk, annál szélsőségesebben reagál a hétköznapi apró baleseteknél. Az alternatív gyógyászat felé fordulva egy természetgyógyász szakorvos tanácsát kértem. Leírtam, milyen rohamunk volt, erre megkérdezte, történt-e a gyermekkel olyan fájdalmas vizsgálat, beavatkozás, ahol le kellett fogni őt? Nálunk nem az a kérdés, hogy történt-e, hanem hogy hányszor...
Az első eszméletvesztése után ösztönösen elkezdtem aggódni a 15 hós MMR oltás miatt. Megkérdeztem hát a védőnőt, szabad-e ilyen állapotban oltani a babát, főleg amíg nem találják a probléma okát? Azt mondta, mindenképpen, hiszen az oltásnak semmi köze az egészhez. Én elmondtam az aggodalmamat, hogy a BCG után is fájt a baba karja, ronda volt a seb, és a 2 hónapos Pentaxim oltást megelőzően sem a gyerekorvos, sem a csípőszűrést végző orvos nem észlelt problémát a kicsinél. A védőnő megnyugtatásként odaadta a Pentaxim és a Prevenar betegtájékoztatóját. Napokig csak hordtam a táskámban a papírokat, majd egyszer nekiültem, hogy átfussam. Amúgy sem voltam a legerősebb idegállapotban, na de akkor valóban forogni kezdett velem a szoba. A tetanus-toxoidot tartalmazó védő(?)oltások nagyon sok más súlyos probléma között brachiális neuritis-t is okozhatnak. Jelentése: „A felső végtagot, vállízületet ellátó idegek működési zavara. A kar és a váll állandó, gyakran igen súlyos fájdalma jellemzi, amit fokozódó izomgyengeség és izomsorvadás követ." Ez tökéletesen megfelelt a fiam kezdeti tüneteinek. A hipotónia is szerepel a felsorolásban. A Prevenar papírjában pedig: „Izomtónus-csökkenés csökkent válaszkészséggel (ájulás vagy sokkszerű állapot)".
Rá kellett eszméljek, hogy a védőnőnek és a gyerekorvosnak fogalma sincs a lehetséges mellékhatásokról. Azóta egy orvos is alátámasztotta ezt nekem: az oltások lehetséges szövődményeit nem tanítják az egyetemen. Akkor viszont hogyan lehetne hiteles a statisztika? Nekem senki ne mondja, hogy tízezerből sajnos enyém lett az egy. Csak itt, Zsámbékon tudok még egy babát, aki ugyanúgy három hónaposan ugyanezeket a tüneteket produkálta. A gyógytornászaink alig győzik a munkát. „Nahát, mennyi hipoton gyerek van mostanában!" Talán meg kellene vizsgálni, hogy van-e összefüggés a Pentaxim bevezetése vagy a Prevenar ingyenessé tétele és ezen tapasztalatok között. Azonban ha a védőnő, orvos nem jelenti be az ÁNTSZ-nek és az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek OKNE bejelentőlapon (oltást követő nemkívánatos esemény) a tapasztalt mellékhatást, illetve ennek lehetőségéről nem tájékoztatják a szülőket, akkor hogyan lenne hiteles visszacsatolás? Azóta sok szülő hasonló tapasztalatáról tudok. Van, akinek a gyermekénél súlyos allergiás reakciót váltott ki fél órán belül egy vakcina, az orvos mégsem ismerte el, hogy attól lehet. Most már a szülőnek is van joga bejelentőlapot kitölteni, viszont a kezelőorvos alátámasztása nélkül meddő dolog. Hozzá kell tennem, hogy az egyik ismerős anyuka mentességi kérelmét úgy is elutasították, hogy a kezelőorvos és a neurológus javaslata csatolva lett mellé. Az elutasítás után az ÁNTSZ kitűzi az oltás időpontját, amikorra berendeli a gyermeket. Ha a szülő továbbra sem oltat, rendőri intézkedéssel fenyegetnek, és 50 és 500ezer Ft közötti bírságot szabhatnak és szabnak is ki, ezt akár többszöri alkalommal is, míg a szülő be nem adja a derekát...
Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy egyértelmű legyen, hogy ha egy gyermek érzékeny egy bizonyos összetevőre, és az oltás pl. allergiás reakciót, hipotóniát, bénulást, cukorbetegséget vagy autisztikus tüneteket váltott ki belőle, őrültség lenne ugyanazt az anyagot újra és újra beléfecskendezni. A problémás eseteket azonnal ki kellene vizsgálni. Ezt nem teszik meg. Néhány anyuka levelet írt Magyarország összes laborjába, ahol allergiát lehet – persze önköltséges úton – kivizsgáltatni. Mindenhonnan azt a választ kapták: ilyen vizsgálat ma nem létezik, amely azt kutatná, hogy az oltás valamely összetevőjére érzékeny-e valaki. Még egy zsákutca.
Amikor nagyon lelkiismeretes neurológusunk elé tártam a felfedezésemet, azt mondta, kicsi a valószínűsége, hogy az oltás okozta a bajt, de most semmiképpen ne oltassunk. Hivatkozzunk arra, hogy beteg a gyerek, vagy hogy külföldre utaztunk... Megértettem, nem írhatja le, nem vállalhatja föl. Más orvos négyszemközt megmondta, ha a fiam valóban erre érzékeny, újra lebénulhat, akár meg is halhat a következő oltás után...
Ha a szülőnek oltással kapcsolatos kérdése, problémája merül fel, a védőnő és az orvos dolga ilyenkor a területileg illetékes védőoltási szaktanácsadóhoz irányítani őt. Mi is megkerestük a doktornőt, aki a Szent László Kórház Rendelőintézetében dolgozik. A férjem időpontot szeretett volna kérni hozzá. A telefonközpontos megkérdezte: „Oltásügyben? Mert a doktornő szigorúan megtiltotta, hogy ezügyben szülőket kapcsoljunk, és időpontot sem lehet kérni, csak e-mail-ben lehet erről vele kommunikálni."... Tehát e-mail-en keresztül fogja megítélni, hogy a gyerekem oltható-e?? Ez egyszerűen abszurdum.
A magyar oltási rend példátlan számú kötelező vakcinát ír elő. Sok olyan, nem halálos betegség elleni vakcinát tettek kötelezővé, amelyek 3, legfeljebb 7 évre nyújtanak védettséget, viszont egész életre szóló, súlyos betegségeket okozhatnak. A lehetséges hátrányok bőven meghaladják az előnyöket. Már két naposan olyan BCG oltást fecskendeznek a gyermekeinkbe, amelyet más fejlett országokban régen megszűntettek, mára még a választhatók között sem szerepel, mert a szövődmények egyre súlyosabbak voltak, viszont a hatékonyságát több vizsgálat eredménye is erőteljesen megkérdőjelezte. 2012-ben már Szlovákia is kivette a kötelező oltási rendből. A szakértő a döntést azzal indokolta, hogy már igen ritka a betegség előfordulása, viszont az elmúlt 10-15 évben drámaian megnőtt a szövődmények száma. Nálunk viszont fejet hajtanak és tovább falaznak a gyógyszergyártó cégeknek. A kötelezővé tett oltások óriási bevételt jelentenek, a vakcinalobbi pedig tönkreteszi, ellehetetleníti azokat az orvosokat, akik szembe mernek szállni, mert átlátják ennek veszélyeit. Telerakják a híradót fals, pánikot keltő információkkal, mindenképpen oltasd a kamaszlányodat HPV ellen! Azt nem nagyon mutogatják, hogy az USA-ban hány kamaszlány halt meg „ismeretlen okból" az oltás után egy héten belül. Itt nagy kegyesen megveszi az állam egy-két városban, kerületben, hadd legyen ingyenes...
Az orvosok azzal küldik el az aggódó szülőket, akik rákérdeznek, gyermekük súlyos, hirtelen jött betegsége állhat-e összefüggésben az oltásokkal, hogy ne gyártsanak összeesküvés-elméleteket. Miközben pl. Olaszországban pert nyert az a szülő, aki állította, hogy autista fia betegségét egy vakcina okozta. Igaz, hogy már nem higanyvegyületet használnak tartósítószerként, de sajnos a hatásfokozóként használatos alumínium-hidroxid is mérgezést okozhat súlyos idegrendszeri károsodással. A formaldehid az EU-ban betiltott súlyosan rákkeltő, karcinogén anyag, számos oltásban benne van. S hiába mondják, hogy bizonyos mennyiség alatt nem okoz bajt. A kutatások felnőtt, egészséges embereket vesznek alapul, nem néhány napos, hónapos csecsemőket. Ráadásul teljesen más, ha ezek szájon át kerülnek a szervezetbe, hiszen a kiválasztó szerveinken át bizonyos része úgy eltávozhat. A csecsemők viszont közvetlenül a véráramba juttatva csak hat hónapos korukig több kombinált oltással jónéhány adagot megkapnak belőle, és ez fejletlen vér-agy gátjukon keresztül komoly elváltozásokat okozhat az agyban. Hosszú távú vizsgálatokat pedig ne keressen senki, mert nem léteznek.
Megdöbbentő volt az is, hogy az MMR oltás magyar nyelvű betegtájékoztatójában mennyivel kevesebb mellékhatás van felsorolva, mint az angol nyelvűben. Nem tévedés: ugyanaz a gyártó, ugyanaz a vakcina. Az angol nyelvűben lehetséges mellékhatásként a cukorbetegség is szerepel. Nálunk az orvosok kizártnak tartják az összefüggést. Érdekes.
Számtalan ilyen egyértelmű információval találkoztam, mondhatom, nagyon ijesztő felfedezés. Megértem azokat a szülőket, akik nem akarnak minderről tudomást venni, hiszen a gyermekük egészséges, és amúgy sincs választási lehetőség. Én is így gondolkodtam, de ma már nem dughatom homokba a fejem. A történtek után kénytelen vagyok szembenézni mindezzel, s már nem nyugtat meg az illúzió, hogy a „Nagy Testvér" biztosan tudja, mit csinál, s nekem csak gondolkodás nélkül alá kell vetnem magam. Fel kell ébredni, mert csak így tudjuk megvédeni a gyermekeinket és magunkat. Azt tanácsolom minden szülőnek, kérjenek részletes tájékoztatást, mielőtt beadatják az oltásokat. Joguk van hozzá. Kérjék el a betegtájékoztatót, tanulmányozzák át, és figyeljenek oda! Az Országos Epidemiológiai Központ Szakmai irányelve szerint (amely az oltást felügyelő és abban részt vevő egészségügyi dolgozók számára készült), nemcsak a közvetlenül az oltást követő reakciókat kell figyelembe venni, hanem „időkorlát nélkül minden súlyos vagy szokatlan eseményt, amely az oltással kapcsolatba hozható". A Nebáncsvirág Egyesület honlapján orvosi segítséget kaphat az, aki bizonytalan vagy tanácsra van szüksége. Sok esetben segítséget jelenthet a homeopátiás oltáskivezetés is.
A legjobb megoldás az volna, ha az oltások beadását az állam szabadon választhatóvá tenné, és a háziorvos segítségével minden gyermek esetében egyénileg kellene mérlegelni egy-egy védőoltás szükségességét a gyermek és a család kórtörténete, célirányos vizsgálatok, illetve a szociális körülmények alapján.
Ausztriában vagy Németországban a szülők megkapnak minden szükséges információt, és maguk dönthetnek, nincs egyetlen kötelező védőoltás sem. Mégsem tombolnak a járványok! Nálunk óvodába, iskolába sem engedik azt, akinek nem teljes az oltáskönyve, s megszólják az oltástagadókat, miközben sokan olyan vagy nehezebb helyzetben vannak, mint én! S valóban féltenünk kell az oltott gyermekeinket az oltatlanoktól? Ha az oltás valóban hatásos, akkor miért félnek az oltatlan gyerekektől? Ha egy német gyerek látogat hozzánk, rettegünk és megkérdezzük, oltották-e? Az illetékesek folyton a nagyon komolyan hangzó „járványügyi szempontokra" hivatkoznak, meg a „nyájimmunitás" elméletére, amely józan paraszti ésszel átgondolva is blődség! Az oltások - a gyártók szerint is – csak néhány évig nyújtanak védelmet. Magyarul a lakosság nagyjából 27%-a az a gyermek és fiatalkorú, aki még védett. Akkor ugye nem csak egy oltatlan gyermek, hanem az összes már nem védett felnőtt is elindíthat egy járványt? Én átestem mumpszon, bárányhimlőn, kanyarón. Ezzel egész életemre védettséget szereztem. Akkor miért jobb az oltás, ha az csak átmeneti védettséget nyújt?
Félelmetesen hangzó, alap nélküli elméletekkel szó szerint félelemben tartják a szülőket. Agyonvakcinázott, tönkretett immunrendszerű gyermekeink folyton betegeskednek, és egész életükben szolgálni fogják a „betegségipart".
Elméletileg az állam felelős az oltásokért. Gyakorlatilag senki. A hivatalok egymásra mutogatnak, senki sem kompetens az ügyben. Az oltáskárosodott gyermekek szülei magukra vannak hagyva. A minimális támogatást is sorra megvonják tőlük, ellehetetlenülnek, nincs pénzük ellátni, gyógyíttatni beteg gyermeküket, akiket gyakran az óvoda, iskola nem vesz fel, mert nem tudja biztosítani számára a speciális ellátást, a diabetikus étkeztetést, vagy nem meri az óvónő beadni az inzulint. A szülő így nem vállalhat munkát, nincs jövedelme.
Az én ájuldozó fiamat be merik majd vállalni a bölcsődében? Ki fogja nekem kiharcolni a mentességet a vakcinázás alól? Mert én nem fogok orosz rulettet játszani a gyerekemmel, az biztos. Az ÁNTSZ pedig elrendelheti az oltását akár rendőri intézkedés mellett...
A Jóisten legyen velünk és minden magyar gyermekkel.
Zsámbék, 2013. július 23.
Pintérné Baksa Zsuzsanna"

2013. október 23., szerda

Anyának és Apának lenni a legnagyobb csoda!

Írta: Bíbor

Anyának és Apának lenni a legnagyobb csoda!


Nagyobb hatalom, mint a GYERMEK, nem kell. A szülő pedig ezt a hatalmat alázattal szolgálhatja és bölcsen taníthatja, hogy aztán a felnőtt gyermek megteremtse a jövőt, melyben szeretetben élhet idős és fiatal.

Magam részéről ezt a szeretetet és bölcsességet megkaptam , amit a gyermekem javára használok és megvédem őt. Azokat is segítem akik elesettek és csak a félelmet élik meg, melyben elveszíthetik az irányítást a gyermekeik védelmében.

Legyen annak a világnak bármilyen neve, csak egy fele vihet a SZERETET felé!

Ostoba hatalmi játék, nem részem és játsszák azok, akiknek csak az elismerő szó idegenek szájából hallik szépnek és nem azoktól akiket a világra hozott.
 Pokolba vezető út az..

NYÍLT LEVÉL A KÉNYSZERVAKCINÁZÁS ÉRINTETTJEIHEZ!


(...)NYÍLT LEVÉL A KÉNYSZERVAKCINÁZÁS ÉRINTETTJEIHEZ!
A vakcinázás intézménye egy nyilvánvalóan téveszmés őrület. Legyen vége.
Na..Küld már azt az e-mailt a vagreti@gmail.com-ra.
Haladjunk, ne csak lájkolással, megosztással segíts...
Köszönöm(...)

Írta: Vágréti György - 2013. október 23. 7.17

"Hiába mented meg a hazát, ha nem lesz gyermek, aki azt megvédje a jövőnek!"
-Bíbor-

Kapcsolódó  videó anyaghttp://www.youtube.com/watch?v=pXy1w7zgCuA

Az erdő árnyékában , a szikla széléről.

Írta: Bíbor

Tudjátok most elkezdtem gondolkodni, azon, hogyan is kezdődött az ébredésem és ma hol vagyok. Most nem írok tényeket, csak az érzések mentén fogok haladni, hátha jobban megértitek. Eleget beszéltünk tényekről és adatokról. Most a lélek szól a lélekhez!
 Anno amikor én elkezdtem érteni a világot magam körül, nem volt egyszerű felfedezni minden zegét-zugát. Ahogy egyre többet tudtam, annál pirinyóbnak éreztem magam ahhoz, hogy én valaha is megértek ebből egy szót is. Kevesen voltunk ekkor.

Nem azokról beszélek, akik mindent tudtak elejétől fogva, mert a gépezet része, bár azt is kétlem, hogy ők minden részét átlátják. Én azokról beszélek, akik elkezdtek nyiladozni. Magként a föld melegéből éreztük, hogy lassan a kemény maghéj felrepedt és valami új világ nyílik meg. Elkezdtünk szárba szökni, és ahogy a szárunk nőtt egyre erősebb és mélyebb gyökereket kezdtünk növeszteni.
Új világ ez. A bezárt kis csendes, dohos, hideg, nyugalmas világunkból, valami egésze más kezdett el lenni. Olykor még mérgelődtünk is, hogy de miért, jó volt az úgy nekünk. Megértettük, hogy nem kell elhagyjuk a földet, mert a gyökereinknek az ad szívmelengető otthont. A szikleveleink szárba szökkentek, már kezdtük élvezni a napnak a fényét is. Akkor még nem tudtuk mi lesz belőlünk, egy kemény törzsű fa, vagy egy fűszál a szikla tövében, nem is érdekelt bennünket csak jó volt az új világ. Aztán jöttek az özönvizek. Sokunkat elvitt a víz.

Van, akit már mag formájában, kit cserje korában. Volt, aki kiszáradt, még mielőtt lett volna belőle valami. Őket, vagy így, vagy úgy, elvitte a víz. Sokan kiabáltak, visszafele, hogy én nem értem mit beszél ő, sőt nagyon távolodok tőle. Én meg csak ott álltam a gyökereimmel kapaszkodva a földbe és a sziklába. No igen, nekik úgy tűnt én távolodok. Azt sajnos nem vette észre, hogy gyökerét vesztette, kiszáradt és elvitte a nagy ár. Ott álltam és jöttek az évszakok és váltottam a leveleimet, növekedtem, tapasztaltam milyen a hideg és a meleg, az eső és a szárazság.

A lehullt leveleim táptalajt nyújtott más magoknak. Láttam, ahogy egyre több fa és cserje nő körém. Tapasztalatokat adnak át és nyújtanak menedéket ők is az új magoknak. Egyre hevesebb esők jöttek. Egyre nagyobb áradások folytak. Egyre több szikla tövén hullt le levél, ami védelmet nyújtott új magoknak. Sok elsodort vastag törzsű öreg tölgyeket láttam kettétörve és sodródni az árban. Sok gallyat és cserjét is.
 Ma amikor ezeket a sorokat írom  már egy erdőt látok, fákkal bokrokkal füves virágzó réttel és ha bár a természetet megregulázni nem állmódjában egy sziklatövében ágaskodó fának, de óvhatom a nagy széltől és ártól az új hajtásokat. Amit látok az elképesztően szép. Ma már látom, ahogy az öreg kitört tölgyeknek a magjai kihajtanak és védelemben nőnek. Köszönöm nektek, hogy vagytok, már nem csak egy fa vagyok a sziklatövében, hanem egy erdő része.

–Bíbor-

Sokszor a hiány az, ami miatt rossz irányba mennek a dolgok és a jó, így válik rosszakarattá.

Írta: Bíbor

A jelek, a szakrális formák, csupán energiák önmagukban semlegesek, de nagyon erős energiák. Az, hogy ki mire használja, határozza meg, hogy az jó dolog, vagy rossz. A kés sem csak rossz, mert lehet vele zöldséget pucolni, és embert ölni is.

Tehát nem a "jel " az, ami rossz, hanem az indulat, amitől az kiindul és a cselekedet, amellyel végződik. Ebből is látszik, hogy valójában a duális világot magunk hozzuk létre.
Pontosan e miatt, nem lehetünk csupán elszenvedői egy indulatnak. Ha képesek vagyunk mi, akik jót akarunk részévé válni az akaratnak, akkor a garancia a jó kimenetelre, mindenkinek ön ön saját maga, aki előre viszi a jó cselekmény fele az ügyet.

Amennyiben a jók külső szemlélőként, csupán megfigyelnek, ezért helyet hagynak a rosszak csatlakozásának, az akarat rossz irányt vesz.
Ebben az esetben, az indulat hiába jó, ha maga jó cselekmény hiánya, illetve a rossz aktivitása miatt rossz fele megy.

                                    Kérdem én, akkor pontosan ki a hibás, hogy ilyen előfordulhat?

- Az, aki jóindulatot indított és a sok megfigyelő jó miatt, rossz fele sodródik a sok negatív becsatolás miatt?
- Vagy azok viszik el a jó indulatot, akiknek a jóakarata nem csatlakozik be és nem tud jó irányt venni a cselekmény?
- Talán azok a hibásak, akik kihasználták az űrt és rosszirányba viszik az amúgy jóindulatú akaratot?

A fenti sorok azt mutatják, immár logikai menetben, hogy legyen az akármilyen indulat, a csatlakozok határozzák meg milyen irányt vesz egy ügy. Ez akkor is igaz, ha az indulat rossz, de akkor is, ha jó.
   
   Sokszor a hiány az, ami miatt rossz irányba mennek a dolgok és a jó, így válik rosszakarattá.

A fenti soraim azt mutatják, hogy csak annak van rizikója, ha a jó nyugodt kivárásban ül, puszta szemlélőként, mert ebben az esetben rossz irányt vesznek a dolgok, vagy elhalnak, mielőtt az még megszülethetett volna.

-Bíbor-