Translate

Kiemelt bejegyzés

Rejtett kamerás felvétel- magyar felírattal- arról, hogy árulja a Planned Parenthood magzatok testrészeit

Lebukott az abortuszklinika: megölt magzatok szerveit árulták Szőnyi Szilárd / 2015.07.23., csütörtök 16:50 / 0 Bár a magzatot ne...

2013. december 22., vasárnap

"Én meg ismerem kik, hogyan tesztelték...semmi okom feltételezni, hogy a vakcinakutatás másként működne...."



A nevét elhallgatni kívánó lelkiismeretével harcoló, az Oltáskritikus Életvédők Szövetsége - Vaccine Critics Life Protection Ass. facebook csoportban " vallomást " tett  :

"Farmakológiai - szerk. megjegyzése:a gyógyszereknek a szervezetre gyakorolt hatásával foglalkozó tudományág.- kutatólaborban dolgoztam 10 évig. Különböző daganatellenesnek mondott szerek hatásait vizsgáltuk állatokon létrehozott humán tumorral.

 A vizsgálatok menete röviden a következő: x kutatóorvos leküldi az anyagot azzal a megjegyzéssel az osztályvezető főorvos felé: ezt el kell adni. Főorvos kiadja a munkát a fiatal biológusnak v. gyakornoknak. Ő lelkiismeretesen végigviszi a kísérletet, vezetve a kutatási jegyzőkönyvet. Látja, hogy a szer nem használ semmit. (rosszabb esetben árt, pl. gyorsítja az áttétképződést!) Ha nagyon lelkiismeretes, elvégzi mégegyszer biztos ami biztos, mielőtt átadja az eredményt a főnökének. Aki erre azt mondja: semmi gond, majd úgycsináljuk, hogy jó legyen...

Mire az ifjú kísérletet végző legközelebb látja a saját maga által vezetett jegyzőkönyvet, az már köszönő viszonyban sincs az eredetivel! Át van írva, úgy hogy "jó legyen", hogy el lehessen adni egy halom pénzért a szerencsétlen rákos embereknek, megtömve ezzel valaki zsebét! Láttam ilyet, nemegyszer. Mindig belefacsararodik a szívem, amikor látom azokat a szereket a gyógyszertárak polcain. Ismert daganat ellenes készítmények...
Én meg ismerem kik, hogyan tesztelték...
Ezekután semmi okom feltételezni, hogy a vakcinakutatás másként működne...."



Forrás : facebook

Igaz, vagy sem a fenti írás , döntse el mindenki maga.

Igazságot a magyar szülőknek is!

(...)A halálbüntetés eltörlésének egyik alapvető indoka az volt, hogy nehogy akárcsak egy esetlegesen ártatlan ember bűnhődjön, akinek az ártatlansága a visszafordíthatatlanná vált ítélet végrehajtása után derülne ki. A halálbüntetést eltörlő jogalkotók álláspontja szerint egyebekben a társadalomnak és az államnak nincs joga elvenni egy ember életét, még akkor sem, ha bűnös.
Ennek az elvnek a mentén nincs joga a társadalomnak és az államnak akárcsak egy ártatlan gyermek egészségét, esetlegesen életét a védőoltások kötelezővé tételével járványhelyzet hiányában veszélyeztetni.(...)

-dr. Várhelyi Péter ügyvéd-





Kapcsolódótéma :

Segíts nekünk az álságos magyar szabályozást rendbe tenni! Legyen választható az oltás. 


2013. december 21., szombat

"A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival".. még az oltással is!

(...)A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival(...)Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar(...).Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában.(...)




" Az ember dolga a földön, hogy minél tökéletesebb, emberiesebb ember legyen, minél értelmesebb, jobb és becsületesebb. Hogy minél szabadabb legyen, anélkül hogy embertársainak szabadsághoz való jogát megsértené.

Ez a dolga a nemzeteknek is: az állandó tökéletesedés. Megőrizhetik, jó is, ha megőrzik egyéni sajátságaikat. Így nemes versenyben, egymást nem elfojtva, hanem ösztökélve közeledhetnek a célhoz, az emberiség nagy eszményének megvalósításához. Az első nemzet az lesz, amely először éri azt el.

A nemzetek még messze vannak a tökéletesedéstől. A magyarnak is sok tennivalója van, hogy magát kifelé és befelé egyaránt ilyen eszményien szabadnak mondhassa. Történelmünk szomorú volt, rengeteg előre nem látott szerencsétlenség hátráltatta fejlődésünket.

Fejlődünk. Az egyéni lelkületű magyarság ismeri a közös nagy célt; tudja, mire kell törekednie. Van akarata is hozzá. Nagyjaink ezt a törekvést, ezt az akaratot képviselték: ők a példaképek. Ők vizsgáztatnak magyarságból ma is.

A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival: a nemzet fejlődésének akadályaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar. Aki a földmívesnek földet, a munkásnak méltó hasznot, mindenkinek emberi bánásmódot kíván, egyéni érdeke ellenére is. Aki egy nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában. Mit mondjak még? A magyar az, akinek jellemzésére azt mondhatjuk el, amit a tökéletes emberről gondolunk. Örüljünk, hogy annyi kanyar után ilyen egyszerű megoldáshoz jutottunk, a kérdésre ilyen kereken megfelelhetünk. Ez a bizonyíték, hogy bár változatos területeken, de mindig egyenes irányban jöttünk.

Amit a magyar természetről elmondtunk, csak azért mondtuk el, hogy bizonyítékot szolgáltassunk: képesek vagyunk erre a fejlődésre. Ehhez elsősorban lelki tulajdonságok kellenek.

Magyar énelőttem az, aki nem bírja a homályt, sem a börtönben, sem a gondolatban. Magyar az, aki az értelmet szereti, aki szenvedélyét csak akkor engedi szabadon, midőn a szó már nem használ az igazság elfogadtatására. Minden nép közösség. Jó magyar az, aki emberi, jó tagja a magyar közösségnek."

- Illyés Gyula-

Igazságot a magyar szülőknek is!

Kapcsolódótémák :

Segíts nekünk az álságos magyar szabályozást rendbe tenni! Legyen választható az oltás. 

2013. december 20., péntek

Legyen választható az oltás Magyarországon is !

El ne felejtsétek , hogy a ha nincs jövő, akkor kár a máért ! 
Osszátok!


"(...)Nem lehet azonban a védőoltások mellékhatásaival kapcsolatos kérdést bagatellizálni azzal, hogy a tudomány mai állása szerint nem megkérdőjelezhető tény, hogy az oltások előnyei egyértelműen messze meghaladják az általuk esetlegesen okozott oltási reakciók kockázatát.
Egy a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban oltáskárosodott gyermeket megnyugtathat-e az édesanyja azzal, hogy nem történt semmi, csupán nem volt szerencséje, mert azon kisebbség körébe tartozik, aki a kötelező védőoltás hátrányos áldozatává vált a többség érdekében?
A halálbüntetés eltörlésének egyik alapvető indoka az volt, hogy nehogy akárcsak egy esetlegesen ártatlan ember bűnhődjön, akinek az ártatlansága a visszafordíthatatlanná vált ítélet végrehajtása után derülne ki. A halálbüntetést eltörlő jogalkotók álláspontja szerint egyebekben a társadalomnak és az államnak nincs joga elvenni egy ember életét, még akkor sem, ha bűnös.
Ennek az elvnek a mentén nincs joga a társadalomnak és az államnak akárcsak egy ártatlan gyermek egészségét, esetlegesen életét a védőoltások kötelezővé tételével járványhelyzet hiányában veszélyeztetni.
Az Európai Unió tagállamaiban elfogadott egészségügyi oltásrendnek megfelelően Magyarországon is meg kell szüntetni a gyermekkori védőoltások kötelezővé tételével történő állami ítélkezést.
A védőoltások választhatóságával a gyermekek szüleinek felelős döntési lehetőségét kell a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően visszaállítani.(...)"
 - Dr. Várhelyi Péter -
http://biborirja.blogspot.hu/2013/12/dr-varhelyi-peter-ugyved-levele-oltas.html



Segíts nekünk az álságos magyar szabályozást rendbe tenni! 

Zene : "Avicii-Wake Me Up (Radio Edit)",

2013. december 19., csütörtök

Segíts nekünk az álságos magyar szabályozást rendbe tenni! Legyen választható az oltás.


Kedves szülők,  nagyszülők , leendő anyukák apukák!

Mi akik egy igen nagy közösséget alkotunk már Magyarországon és küzdünk a gyermekeink emberi jogaiért , megkérünk benneteket, hogy segítsetek nekünk!
 Lehet ma még nem jársz ebben a cipőben , de a jövőben ezzel mindenki szembesülni fog mint szülő, nagyszülő, hogy bizony Magyarországon semmibe veszik az emberi jogokat , törvényeket nem tartják be és semmiféle méltányossági alapon nem mellőzhető a kötelező oltás. 
Addig amíg az Eu országainak 90% -ban csak ajánlott, járvány egyik országban sincs, Magyarországon a legnagyobb a oltások száma kötelezően, szakmai alapokat szinte teljesen nélkülözve, a gyógyszer ipar legnagyobb kényére.
Sajnos jelenleg a hivatalok vaskalapos félkatonai szervezethez hasonlító ANTSZ túllőve minden célon , töretlenül és folytatólagosan törvénytelen határozatokkal, eljárással keseríti, a tájékozódni kívánó szülőket melyben a pénzbírság mellett még rendőri intézkedést is kilátásba helyeznek, ha nem hajtja az ember a tilóba a fejét kérdés nélkül.

Nagyon sok szülő választotta a könnyebb utat, mint egy orosz rulett kockáztatva az oltás mellékhatásait nem tudva, kényszer alatt engedte beoltatni gyermekét.
 Pontos számát nem tudva -.mert a adatok erre nézve elenyészőek- több ezer családban okozott oltáskárosodásokat a vakcina mellékhatása, melyet rendre elutasít az állam mint okot, így családok úgy élnek, hogy a már károsodott gyermeket továbbra is oltani akarják , fenyegetve érzik magukat, ezzel mély lelki nyomorba döntve őket ami a méltó emberi élettől is megfosztja őket.
Sokan kik tájékozódtunk, már nem kívánjuk gyermekeinket kitenni semmiféle vélelmezett védelmet nyújtó vakcina mellékhatásainak, így kiállunk a porún járt szülőtársak mellett, és követeljük az egyenlő bánásmódot és méltányos eljárást Magyarországon is!
Pokollá teszi az életét,  minden tudatos szülőnek, a félkatonai szervezetként viselkedő ÁNTSZ, az állam meghosszabbított végrehajtószerve!

Az orvok félnek, a szülők nincsenek tájékoztatva, és a Magyar állam mossa kezeit.

Itt tartunk ma 2013 12. 19. -én a szeretet ünnepe előtt pár nappal, ahol félelembe és kétségek között kell élni , ma Magyarországon egy tisztességes tájékoztatástól elzárt szülőnek.

Aki beoltatta a gyermekét most ne kapkodja a fejét a fent olvasottak alapján és hüledezzen a szakember, hanem egyszer próbáljon meg gondolkozni a következő kérdésen: 
Ha annyira jó a vakcina, akkor miért félnek az oltottak azoktól akik nincsenek beoltva?

Mi nem kérünk mást, csak annyit,

 HOGY LEGYEN MAGYARORSZÁGON IS VÁLASZTHATÓ AZ OLTÁS ÉS NE KÖTELEZŐ,

 mint ahogy a többi civilizált európai országban is!

Kérjük azokat akik támogatni akarnak minket az álságos Magyar szabályzások elleni harcban,  a fenti kis képeslapot juttassák el a helyi védőnőhöz , orvosokhoz, így karácsony előtt, lépjünk együtt az emberi jogok betartása mellett!
 Nyissuk fel az emberek szemét!

Köszönet minden értő embernek!



Letölthető az alábbi linken:
http://attachment.fbsbx.com/file_download.php?id=673680049319161&eid=ASv8qR0tiWjFxLigoCoBfiiP2IfThh7QWC0AQLKwH5pEWB_4MaEQlU3KVFjumtKwpBE&inline=1&ext=1387444483&hash=AStV1Pj4dZLmHOq4

Ha a link nem működik akkor a képet másold a gépedre és nyomtasd úgy küld, vagy  e-mailben.

A felhívást közzétette: Gyermekeikért felelős szülök Kultúrköré és a Tudatos Anyák Csoportjának civil összefogás mozgalma.



Igazságot a magyar szülőknek is!

(...)A halálbüntetés eltörlésének egyik alapvető indoka az volt, hogy nehogy akárcsak egy esetlegesen ártatlan ember bűnhődjön, akinek az ártatlansága a visszafordíthatatlanná vált ítélet végrehajtása után derülne ki. A halálbüntetést eltörlő jogalkotók álláspontja szerint egyebekben a társadalomnak és az államnak nincs joga elvenni egy ember életét, még akkor sem, ha bűnös.
Ennek az elvnek a mentén nincs joga a társadalomnak és az államnak akárcsak egy ártatlan gyermek egészségét, esetlegesen életét a védőoltások kötelezővé tételével járványhelyzet hiányában veszélyeztetni.(...)

-dr. Várhelyi Péter ügyvéd-

2013. december 18., szerda

Két " nő " kezében a Magyarország? Már a gyerekeink is üzlet a gyógyszeriparnak?


Kép: Dr. Mészner Zsófia,  Dr. Kulcsár Andrea örökös hőn szeretett mentora balról.


"Bár a törvény nem korlátozza azt, kinek a véleményét kell elfogadniuk, a Tisztiorvosi Hivatal úgy gondolja, csak a két országos védőoltási szaktanácsadó Dr. Kulcsár Andrea és Dr. Mészner Zsófia véleményét hajlandó elfogadni, valamint a gyereket kezelő gyerekorvos véleményét.

A dolog azért felháborító, mert a gyerekorvosok az OKNE bejelentéseket sem teszik meg, hiszen saját maguk ellen kérnének vizsgálatot, de szakvéleményt sem adnak, hiszen akkor szintén a praxisukat teszik kockára!
Felháborító azért is, mert a gyerekorvosoknak már réges-régen tömegével kellett volna felállniuk és tiltakozniuk a rendszer ellen! De nem teszik. Feláldozzák inkább a gyermekeinket!

A két említett hölgy pedig saját maga is részt vesz a szabályozások kidolgozásában, így szó szerint SENKI sem kap tőlük mentességet!(...)"



Kulcsár írja önéletrajzába : "Az elmúlt években a hagyományokra alapozott ellátás átalakítását végeztük dr. Mészner Zsófiával, akkori főnökömmel és mindenkori mentorommal"

Aha akkor ez a két valaki egymás hátát védve veszi semmibe az Alkotmányt és az európai  ember jogokat is.
Ki ez a két ember, aki mint egyfajta szemellenzős fanatikus nem hagyja az észérveket és a jogot érvényesíteni? Kinek vagy kiknek a támogatását élvezve végzik "áldásos" tevekényesüket Magyarországon?

Forrás: facebook

Igazságot a magyar szülőknek is!

Kapcsolódótémák :

Segíts nekünk az álságos magyar szabályozást rendbe tenni! Legyen választható az oltás. 

Vakcina, oltás, avagy az orvosok rejtegetik az igazságot (videó)


"Sok orvos tudatában van az oltások ártalmairól és nem oltatja be a gyermekét. Világszerte minden országban az orvosok elhallgatják az igazságot az oltásokról ami törvénytelen és etikátlan dolog minden szempontból."


2013. december 15., vasárnap

Dr. Várhelyi Péter ügyvéd levele / oltás

A kötelező oltási rend következményeképpen a szülők nagy része bizalmatlanná vált a gyermekorvosokkal és az egészségügyi hatóságokkal szemben. A védőoltások választhatóvá tételével visszatérne a bizalom – állítja dr. Várhelyi Péter ügyvéd levelében, melyet válaszul fogalmazott meg a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet nyílt levelére. Álláspontja szerint a magyar kötelező oltási rend jogilag kikezdhető, hiszen nincs járványügyi helyzet, ebben az esetben pedig az Oviedói Egyezmény az irányadó, ami kimondja az egészségügyi beavatkozást elszenvedő személy beleegyezéshez és annak visszavonásához való jogát. Az alábbiakban a levél teljes terjedelmében olvasható.

Egy vélemény a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet nevében megfogalmazott nyílt levéllel kapcsolatban
Megnyugtató, hogy a nyílt levél hivatalosan is elismeri, hogy Magyarországon megszűntek a járványok, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a gyermekkori védőoltások drákói szigorral történő kötelezővé tételére már nincs szükség. A gyermekkori védőoltásokkal kapcsolatos kötelezettség elérte célját, megszűntek a gyermekkori fertőző betegséggel kapcsolatos járványok. A gyermekkori védőoltások kötelezővé tételének ideje lejárt.
Évente kb. 40 millió külföldi állampolgár – a magyar lakosság négyszerese – fordul meg Magyarországon, tartós tartózkodási, turisztikai, stb. célból. Köztudott, hogy a külföldi állampolgárokra nézve néhány kivételtől eltekintve nem rendelkeznek kötelező védőoltási kötelezettséggel a külföldi törvények, ennek ellenére Európában sincs járvány.
Nem vitatható egyebekben, hogy a védőoltások igazoltan csökkentik a szenvedést és adott esetben életeket mentenek, különösen járvány idején. Ezért a védőoltásokra szükség van, sőt azok körének szélesítése is indokolt lehet.
A nyílt levél korrekten elismeri, hogy a védőoltások esetlegesen oltási reakciók kockázatát hordják magukban. Ezek a kockázatok nem vitathatóan gyermekek egész életét tehetik tönkre, szélsőséges ritka esetben az életüket veszélyeztető állapothoz vezethet, a hivatalos betegtájékoztatók szerint is.
Nem lehet azonban a védőoltások mellékhatásaival kapcsolatos kérdést bagatellizálni azzal, hogy a tudomány mai állása szerint nem megkérdőjelezhető tény, hogy az oltások előnyei egyértelműen messze meghaladják az általuk esetlegesen okozott oltási reakciók kockázatát.
Egy a kötelező védőoltásokkal kapcsolatban oltáskárosodott gyermeket megnyugtathat-e az édesanyja azzal, hogy nem történt semmi, csupán nem volt szerencséje, mert azon kisebbség körébe tartozik, aki a kötelező védőoltás hátrányos áldozatává vált a többség érdekében?
A halálbüntetés eltörlésének egyik alapvető indoka az volt, hogy nehogy akárcsak egy esetlegesen ártatlan ember bűnhődjön, akinek az ártatlansága a visszafordíthatatlanná vált ítélet végrehajtása után derülne ki. A halálbüntetést eltörlő jogalkotók álláspontja szerint egyebekben a társadalomnak és az államnak nincs joga elvenni egy ember életét, még akkor sem, ha bűnös.
Ennek az elvnek a mentén nincs joga a társadalomnak és az államnak akárcsak egy ártatlan gyermek egészségét, esetlegesen életét a védőoltások kötelezővé tételével járványhelyzet hiányában veszélyeztetni.
Az Európai Unió tagállamaiban elfogadott egészségügyi oltásrendnek megfelelően Magyarországon is meg kell szüntetni a gyermekkori védőoltások kötelezővé tételével történő állami ítélkezést.
A védőoltások választhatóságával a gyermekek szüleinek felelős döntési lehetőségét kell a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően visszaállítani.
Tudomásul kell venni, hogy a megváltozott technikai világ magával hozta az információáramlást. Az internet korában egyértelmű, hogy az egyébként laikus szülőket információk áradata éri és ez többek között a védőoltásokkal kapcsolatosan is elbizonytalanítja őket.
A védőoltások kötelező jellege a szülők nagy többségében teljes bizalmatlanságot eredményez a házi gyermekorvossal és az egészségügyi hatósággal szemben.
Ez a bizalmatlanság a védőoltások választhatóságával szüntethető meg.
A gyermekorvosok, illetve az egészségügyi rendszerben dolgozók megfelelő szintű, őszinte szakmai tájékoztatása, a jó marketing-tevékenység, a védőoltások ingyenessé tétele egyértelműen abba az irányba mutat, hogy az egészségügyi hatóságnak nem kell tartania a védőoltások választhatósága esetén sem a lakosság átoltottságának csökkenésétől, járványok kialakulásától.
A védőoltások választhatósága kérdésében egyébként hatályos törvény van életben bevezetve Magyarországon, a 2002. évi VI. törvény (Oviedói Egyezmény), amely szerint rögzítésre került az egészségügyi beavatkozásokat elszenvedő személy szabadon és tájékozottságon alapuló beleegyezésének a joga, illetve a beleegyezési képességgel nem rendelkező személyek védelme érdekében megállapított jogszabályi kitétel.
Ezzel szemben a hivatalosan gyakorolt egészségügyi hatósági eljárás során arra történik hivatkozás, hogy járványhelyzetben mindenfajta szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jog korlátozható, s így a magyar eljárási gyakorlat szerint az Oviedói egyezmény ezen rendelkezései kizárhatóak a kötelező gyermek védőoltások vonatkozásában.
Ezzel kapcsolatban kiemelést érdemel a többször módosított, jelenleg hatályos 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet – a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről 3/A §. alatti értelmező rendelkezések 9. pontjában rögzített „járvány" definíciója, amely szerint: „egy adott fertőző betegségnek a vártnál szignifikánsan gyakoribb vagy egy meghatározott küszöbszintet meghaladó előfordulása egy adott területen, illetve közösségben, egy meghatározott időtartam alatt, vagy legalább két egymással összefüggő eset, amely összefüggés járványügyi bizonyítékkal alátámasztható."
A hivatkozott jogszabályban megállapított járvány bekövetkezte esetére készült el a Fővárosi Tisztifőorvos intézkedési terve, például a Budapest területén bekövetkező vagy az ezt érintő járványok elleni védekezést illetően. Ez tartalmazza a katasztrófa-egészségügyi ellátás tényleges működési területét, feladatait. Részletezi a felkészülési időszakot, a mentési időszakot, valamint a járvány lezajlása utáni időszakot.
Amikor tehát a hatóság járványhelyzetre hivatkozva kizárhatónak tartja az Oviedói Egyezményben rögzített szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jogot, abban az esetben az előző definíciónak megfelelő magyar jogi előírásoknak megfelelő járványhelyzet fennállását vélelmezi.
Természetesen nyilvánvaló, hogy a gyermekkori védőoltások kötelező elrendelésének alapját képező járványhelyzet Magyarországon nincs, ezért az erre való hivatkozás nem felel meg a formállogika szabályainak sem.
Feltételezve azt a lehetőséget, hogy a hatóság az esetleges járványhelyzet megelőzése érdekében tartja indokoltnak a kötelező védőoltások szükségességét, egyértelműen választ ad az Oviedói Egyezménynek a szabad és tájékozottságon alapuló beleegyezési jog előírása, hiszen nincs járványhelyzet. Ebből következően a fertőzések megelőzése érdekében kifejtett már előzőekben említett az egészségügyi rendszerben dolgozók megfelelő szintű, őszinte szakmai tájékoztatása, a jó marketing-tevékenység, a védőoltások ingyenessé tétele, szabadon választhatóság a megfelelő eljárás és semmiképpen nem a kötelezően elrendelt védőoltások.
Budapest, 2013. december 11.

Dr. Várhelyi Péter
ügyvéd

2013. december 12., csütörtök

Egy édesanya válaszlevele . ..Oltass vagy .....

Egy háromgyermekes édesanya válasza Mésznerék nyílt levelére:

 "Tisztelt Dr. Mészner Zs. és Dr. Póta Gy.


 Fenti megfellebbezhetetlen megnyilvánulásukra 3 oltáskárosodott gyermek édesanyjaként reagálnék: 

Véleményem szerint szégyenteljes az az erőszak, amit mind a szülő, mind a gyerekorvosok tekintetében Önök, hatalmukkal visszaélve gyakorolnak! 

Olyan szabályozást hoztak létre, melyben az oltási mellékhatásokat a gyerekorvosok hatalmas százaléka nem jelenti le, ami nem csoda, hiszen az Önök OKNE kivizsgálási irányelvei között szinte minden más körülmény okozhat problémát, csak az oltás maga nem! 
Az oltóorvos saját maga ellen kellene, hogy vizsgálatot kérjen, ami nonszensz!
Szégyenteljes, hogy Európai Uniós tagországként, az emberi jogokat semmibe véve egész családvonalakat képesek kiirtani, megszüntetni az oltási kötelezettség könyörtelen végrehajtásával, még a betegtájékoztató ellenjavallata figyelmen kívül hagyásával is, egyszerűen az adott gyermek számára káros védőoltás beadatásával. Szégyen, hogy Önök szerint fel lehet áldozni gyermekeket bármely célok érdekében! 

Még járványhelyzetben sem adnak be oltóanyagot olyan személynek, aki abba több, mint 50% eséllyel belehal vagy attól lebénul, de ezt Önök még járványhelyzet nélkül is, lelkiismeret furdalás nélkül megteszik! Azt, hogy a félelemben élő gyerekorvos helyett a szülő által beküldött oltási mellékhatás jelentés kapcsán (OKNE bejelentő lap) Önök még csak vizsgálatot sem indítanak, hogy egyáltalán kiderítsék, ki vagy mi hibázott vagy mi okozta a tüneteket, az viszont nem szégyen, hanem a hivatali kötelezettségek szándékos megszegése, nem teljesítése! 

A gyerekorvosok azzal való fenyegetettsége, hogy amennyiben akár csak Mentességi igazolást, véleményt is le mernek írni a védőoltásokra megbetegedéssel, súlyos reakcióval reagáló gyermekek esetében, akkor a praxisukat, engedélyüket veszélyeztetik, az a kötelezettség szándékos megszegésénél jóval komolyabb bűncselekmény! 

Önök mindent megtesznek annak érdekében, hogy az oltások mellékhatásait elszenvedő gyermekeket és családjaikat, hatalmukkal visszaélve, családsegítő szolgálattal, rendőrséggel, hatalmas pénzbírságokkal való fenyegetéssel elnémítsák, további oltásokra ítéljék, a családot lerombolják, erejüket felőröljék! 

Szégyen, hogy a média sem mer oltáskárosodott gyermekekkel foglalkozni, aminek az okát is Önöknél kell keresni, hiszen ha Önök az összes oltási mellékhatást jelentetnék, azokat kötelességüknek megfelelően kivizsgálnák, a politikai élet szereplői sem élnének abban a hitben, hogy a védőoltások valami csoda folytán a Magyar lakosság esetében kevesebb mellékhatást produkálnak, mint azt a világ más tájain a statisztikákban jelentik. 
Miután a mellékhatás bejelentéseket sem vizsgálják ki, Önöknek még az oltások mellékhatásairól szóló, azok biztonságosságát alátámasztó statisztikái sem helyesek! 

Szégyen, hogy olyan országban élünk, ahol Önök bármit megtehetnek, mert nincs olyan civil control, amely Önöket is számon kérné, ha már a politikai erők ezt nem teszik meg és ha a szülő nem akarja, hogy gyermekei sorra bénává, cukorbeteggé, halottá váljanak, akkor annak a családnak az országot el kell hagynia! 
Az Önök tevékenysége lehetne áldásos és jó is, de ebben a mai formájában, mai gyakorlatában a lelkiismeretlen és szégyenteljes szavaknál Önöknek, állítólagosan orvosi esküt tett személyeknek, a tetteik kifejezésére más szavakat nem lehet mondani! 

Szégyelljék magukat! 

Erdősi Eszter"

2013. december 10., kedd

7 milliárd emberből 6 milliárdot el akarnak pusztítani védőoltásokkal – Te melyik csapatban leszel?

A világon ma 7 milliárd ember él, de ezt 1 milliárd fő alá szeretnék csökkenteni a tudósok. 

vedooltas-h1n1-influenza-d0000AE98fb4d2076fe03Itt egy videó, ami bemutatja, hogy mire készülnek a hatalmas cégek vezetői, a tudósok, a gyógyszergyártó cégek.
Bill Gates a munkákban tevékenyen részt vesz és a videóban beszél is arról, hogy a védőoltásokkal csökkenteni lehet az emberiséget.
Bill Gates azt mondja, hogy ő nem adna 3 hónapot a haldoklónak az életéből, mert helyettük rengeteg munkahelyet lehetne megmenteni. Megdöbbentő a videó.

2013. december 9., hétfő

Miért halt meg Paul Walker ? Halála körül rengeteg nyugtalanító kérdés kerül elő...(idáig fajul a vakcina ipar??)

Egy ideje, pontosabban Paul Walker halála óta gondolkozom rajta, hogy írjak vagy ne írjak az esetről, hiszen rengeteg információ kering az interneten, ami egyáltalán nem ad megnyugtató választ arra a kérdésre: 
Miért és hogyan kellett meghalnia a köztudottan "egyszerű", a segítségnyújtásra, jótékonyságra kifejezetten nagy hangsúlyt fektető, igazán pozitív példaként felhozható színésznek ?

Most először én mondom, hogy jelen esetben egy Összeesküvés-elmélet, amiről írok,hiszen bizonyítani nem lehet soha....


Egy egyszerű baleset, amelyben egy karbonszálas Porsche az ütközésben felrobban és olyan szinten roncsolódik össze, hogy felismerni sem lehet ?

- Műszaki hibát említenek, de nem vizsgálják, ....majd később cáfolják..., egy másik sárga autót is megemlítenek, de aztán azt is cáfolják..... A Porsche gyár mégsem vonja vissza vizsgálatra a szériát. 

- Azt sem értem, hogy annyi bekamerázott utca és telefonnal rohangáló ember ellenére, egyetlen videó létezik csak a baleset utánról és egy a drón-szerű felvillanásról.... A balesetről viszont nincs semmi....
- Az utcán készült biztonsági kamerafelvételek (állítólag) eltűnnek...  Illetve egyetlen egy mégis kiszivárog.
- 2 nappal Paul halála előtt az internetre kiírják, hogy autóbalesetet szenvedett és meghalt..majd kiderül, hogy csak hoax... Aztán mégis bekövetkezett a baleset.... 

Közlekedési balesettől egy Porsche ilyen szinten megsemmisül ?



A Fülöp-szigeteken pusztító tájfun után Paul Walker azonnal akcióba lép és segélyszervezetén keresztül szervezkedik, majd érkeznek a hírek, hogy mindenkit: gyerekeket és nőket beoltanak "kanyaró és gyermekbénulás elleni" vakcinával...  

Az Unicef + Bill & Melinda Gates féle Rand Corporation tevékenységéről nektek nem kell sokat magyaráznom .....
Éppen kezdenek kiderülni az oltási-program visszásságai, majd bekövetkezik Paul Walker halála. A kettő közötti összefüggés nagyon erőltetettnek tűnik természetesen....de....

A hivatalos nyilatkozatok naponta mondanak ellent egymásnak... karamboloztak, felrobbantak, összeégtek, még élt..már nem élt... anyósülésen ült, majd még nem azonosították a testeket...majd jött a gázcsapra ráhajtás, mikor kiderült a Porsche nem robban fel az ütközéstől....

És megjelenik egy videó, mely drón-támadásról beszél. Az alábbi összeállításban is látszik.
(Hasonlóan, ahogy anno az osztrák szélsőjobbos Jörg Heidert is likvidálták Mercedesében. Természetesen "baleset" volt, az autó állapota viszont ott is önmagáért beszélt a szakértők szerint....... 




Keringenek az infók a szimpla balesettől a Fülöp-szigeteki tervezett oltásokig, de sejtem, hogy 2 hét alatt elül majd az egész és szokás szerint mindenki megy dolgára... 

Sok minden nem stimmel az ügyben...ez az egy viszont látszik. 

Mindenkinek a legjobb belátására bízom..... Nézzétek meg a videókat ! 




A Halálos iramban készítői töltötték fel a videót a filmekből összevágott jelenetekkel. Ők így emlékeznek az elhunyt sztárra :


2013. december 4., szerda

Anya szurit fogok kapni?

Előszó: A gyermekem összefoglalta , hogy Ő, hogy éli meg ezt az oltásos mizériát. 
Kérem úgy olvassátok, hogy ezt egy 14 éves gyerek írta, ahogy az ő kis esze diktálta.
A helyet időt és nevet elhagytam, a kiskorú gyermekem védelmének érdekébe .
-Bíbor-

Ezzel a kérdéssel fordultam Édesanyámhoz minden alkalommal amikor az orvoshoz mentünk. A válasz általában „Ne félj valószínűleg nem” volt a kérdésemre. Amitől nagyon megnyugodtam mivel szerintem sok gyerek hozzám hasonlóan fél az oltástól.
Anya eleinte megbízott az orvosokban mivel ez megelőzi a betegségeket, viszont a későbbiek folyamán látván a világ folyását egyre gyanakodóbb lett, így rám kötötte, hogy ha bármivel be akarnak oltani a tudta nélkül, vagy el akarnak valahova vinni, AZONNAL telefonáljak. Így is tettem. Egy váratlan magyar órán berohant hozzánk a védőnő, hogy készüljünk fel következő órán jön a doktornő oltani minket. Ezután hallgatva anyára, szünetben fel is hívtam, hogy valamivel be akarnak oltani, tud-e róla. Nagy meglepettség érte és pár perc múlva már bent is volt az iskolában. Beszélt a védőnővel, hogy ő nem kapott tájékoztatást az oltásról nem értesítették és amíg nem tudja mi ez az oltás nem enged be oltatni, előtte tájékozódni szeretne erről.
Ez nekem nagyon megnyugtató volt és örültem, hogy az én Édesanyám nem hagyja, hogy be oltsanak amiről oltás után kaptak volna tájékoztatót. Nem kaptam oltást.

A későbbiek folyamán rengeteg levéllel zaklatták Anyát, hogy ennyire meg annyira megbüntetik ha nem oltat be, meg rendőrrel is elvitethetnek ha nem engedi. Kicsit magamat is okoltam a dolgok miatt, de láttam, hogy Anya nem adja fel . Folytatja.
Utána nézett, mert nem kapott a kérdéseire válasz, segítséget keresett és olyan emberek segítettek neki akiket nem is ismertünk, napokig alig alva, segítettek a sok orvosi iratok között eligazodni, majd össze állított anyagot adott vissza a levelekre válaszul és sok-sok kérdést tett fel, amire választ soha nem kapott az orvosoktól.
Ez valami hihetetlen. Az én Anyukám ennyi mindent meg tesz csak azért, hogy ne oltsanak be olyan injekcióval amiről nem tudnak semmi normális választ adni ha kérdezi őket Anya. Egy idegen anyagot átszúrnak a bőrödön bele az erekbe és belefecskendeznek egy kitudja milyen löttyöt. Nagyon biztató dolog már csak ez a dolog is mondhatom.

Később behívattak minket a közeli kórházba a főorvoshoz, fertőző osztályra....hát igen..amekkora fertő ott volt. A padlón egy némelyik helyen vastag fekete kosz....Baktériumok vírusok? Ááá biztos nincsenek. Ott naponta feltörölnek ám, mondta az orvos! Jah, ha percenként törölnének fel, se lenne gusztusom oda többet bemenni. Konkrétan az udvar légvégében volt kilökve egy ilyen szakadt épület a hullaház mellett, A GYEREK FERTŐZŐ OSZTÁLY!Undorító...És még én oda feküdjek be több napra, hogy majd megfigyelnek, ha beadják lesz e valami bajom tőle. Azt a félórát is alig bírtam míg bent voltam. Ha addig az ember nem volt beteg, akkor ha bemegy valamit biztos, hogy összeszed. Azelőtt való párnapban Anyáék minden orvosi anyagot átnéztek, hogy kérdezni tudjanak és az orvos biztos tudni fogja. Nem bíztak semmit a véletlenre. És nagy meglepettségükre az orvos nemhogy fele, de még negyed annyira se volt tájékozott mint ők....egyszerűen nevetséges...egy egyszerű ember többet tud mint egy „Dr. fővezír.” Mondjuk ezt eddig is valahogy éreztem , de Anyáék megmentettek onnan.

Mi van pontosan ebben az oltásban amik számomra nagyon jók lehetnek amit nem akarnak elmondani vagy nem tudnak ? Miért csak itt kötelező az oltás ebben az országban, valószínű emiatt a sok anyag miatt nem kötelező sehol máshol csak itt? Később mikor hallottam, hogy van olyan ember aki ebbe az oltásba bele is halt, nem is tudom, Megrémültem és féltem is, de aztán eszembe jutott. Anya minden erejével próbál megvédeni engem a rossztól. Kicsit hibásnak érzem ilyenkor magam, hogy ilyen sok gondot okozok Anyának. De ő ezt nem gondnak fogja fel, mert ha annak érezné nem csinálná naphosszat azt amit csinál. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ennyire szeret pedig lenne még ezen kívül xmillió dolga, de ő ezzel foglalkozik mert, hogy „ha a lányom nem védem meg, akkor kit?”! De tudom és érzem legbelül, hogy sikerülni fog neki! 

2013 12. 04.

Kapcsolódó anyag(Videó) http://biborirja.blogspot.hu/2013/10/en-dontottem-gyermekem-megvedem.html

2013. november 30., szombat

Szent Korona

A huhhoti (ordosz tartomány) hun korona tetején levő türkiszfejű aranymadár, a korona domborműves zárólemeze és a lemez kiterített rajza, valamint (alul) a korona állatstílusos arany homlokpántja (Érdy Miklós)

A Szent Korona őrzése a legtitkosabb és legvédettebb amerikai katonai bázison, Fort Knox-ban történt.

Az amerikai kormány 1951-ben különleges jogállású tárgynak nyilvánította a Szent Koronát. A State Departement 1965 évi hivatalos nyilatkozata szerint a Koronát ,,úgy kezelik, mint a magyar nép speciális státusban lévő tulajdonát, amely az Egyesült Államok hatóságainál van letétben".
Vance külügyminiszter idézte beszédében Carter elnöknek Losonczi Pálhoz, az elnöki tanács elnökéhez intézett levelét, amely szerint büszkeséggel adja vissza "Magyarország népének ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset, amelyet megóvni a második világháború szörnyű pusztítása óta az Egyesült Államok számára megtiszteltetés volt."
Dobozán az USA-ból történő hazaszállításakor a szöveg a következő volt: Sugárzásveszély, nem azonosítható repülő tárgy.
Repülő Korona: A magyar hagyomány szerint angyalok repítette Korona, "aki" saját maga választ királyt úgy, hogy "rászáll" az alkalmas jelölt fejére.
Az USA-ból történő hazaszállításakor a korona egyik amerikai hazakísérőjének szavai:
"A Magyar Szent Korona az minden, az egész világnak meg kell hajtani előtte a fejét."
Az amerikai kísérők azt is elmondták, hogy pontosan tudják, hogy:

A VILÁGBÉKE FELTÉTELE A MAGYAR SZENT KORONA

Vigyázzunk az oltottakkal ?Erre figyelmeztetnek az izraeli kutató orvosok ?

Miközben idehaza még mindig az az ostoba, dogmatikus teória dívik, miszerint az oltatlanok jelentenek veszélyt környezetükre, aközben külföldön már rájöttek, hogy ennek pont az ellenkezője igaz: az oltott gyermek a potenciális veszélyforrás!


Immáron 14 éve, hogy izraeli kutatóorvosok megfigyelték: az oltott gyermekek tünetmentes fertőző góccá válnak. Nemrégiben pedig az USA-ban állatkísérletek igazolták, hogy az oltott állatok továbbfertőzik az oltatlan állatokat, miközben rajtuk nem jelentkeznek külső tünetek.

A kísérletre persze nem azért került sor, mert mi évek óta ezt harsogjuk, s nem is azért, mert rájöttek elképesztő felelőtlenségükre, hanem azért, mert oltott populációkban törnek ki megmagyarázhatatlan járványok, melyeket – akárhogy próbálják is – már nem lehet az oltáskritikusokra fogni.

Vajon mikor hátrálnak meg a gestapós módszereket alkalmazó magyarországi egészségügyi hatóságok? Mikor fejezik be arrogáns hatalmi játszmájukat, melyben a mélyebb összefüggéseket is felismerni képes, felelősségteljes szülőket fenyegetik, zsarolják, alázzák, meghurcolják? Mikor jut el a magyar társadalom arra a felismerésre, hogy a gyermekeinket fenyegető, életellenes állami zsarnoksággal szemben létkérdés fellépni, s a jelenlegi kiemelt társadalmi megbecsülés, és közpénzből való javadalmazás helyett szigorúan meg kellene büntetni azokat, akiknek a hazugságmániája, szakmai barbarizmusa, korrupt jelleme generációk életét teszi tönkre...? Mikor kerülnek az újkori mengelék lámpavasra? Hány százezer gyermek kell még megnyomorodjon ahhoz, hogy a szülők a fehér köpeny előtti babonás hajlongás helyett, egy emberként felállva megszorongassák az illetékesek gallérját, hogy kérem, tessék szíves elárulni, miféle önkényes szélhámoskodás alapján injektálják gyermekeink szervezetébe az enyhén szólva is kétes vakcináikat???!!!

Közeleg a számonkérés ideje, várjuk sorainkba mindazokat, akiknek nem elégíti ki a felelősségérzetét az, hogy néhány közpénzből jóltartott hazudozó hadovál össze-vissza biztonságosságról, szükségességről, hatékonyságról – mindenféle tudományos bizonyítékok nélkül. Mert egy állítás attól még nem lesz tudományos, hogy néhány főhamiskártyás lepapírozza...
Forrás: 








Igazságot a magyar szülőknek is!

(...)A halálbüntetés eltörlésének egyik alapvető indoka az volt, hogy nehogy akárcsak egy esetlegesen ártatlan ember bűnhődjön, akinek az ártatlansága a visszafordíthatatlanná vált ítélet végrehajtása után derülne ki. A halálbüntetést eltörlő jogalkotók álláspontja szerint egyebekben a társadalomnak és az államnak nincs joga elvenni egy ember életét, még akkor sem, ha bűnös.
Ennek az elvnek a mentén nincs joga a társadalomnak és az államnak akárcsak egy ártatlan gyermek egészségét, esetlegesen életét a védőoltások kötelezővé tételével járványhelyzet hiányában veszélyeztetni.(...)

-dr. Várhelyi Péter ügyvéd-
Kapcsolódótéma :

Segíts nekünk az álságos magyar szabályozást rendbe tenni! Legyen választható az oltás. 

2013. november 26., kedd

HANG ÉS TUDATOSSÁG


Hölgyeim és uraim, ha Önöknek egy golflabda méretű tudatosságuk van, amikor egy könyvet olvasnak, akkor Önöknek egy golflabda méretű az értelmi képességük. Ezért aztán döntő fontosságú, hogy kiterjesszük az értelmünket. Biztos vagyok abban, hogy akik Önök közül ezt olvassák, azoknak tágabb az elméjük és kiterjedtebb a tudatosságuk. Az alábbi videó megtekintésével Önök meg fognak nyílni a hangok és a zene valósága és titokzatos ereje felé.
Mindnyájunkon belül létezik a tiszta rezgésű tudatosság óceánja. Ez egyenletes a forrásnál és az elme alapjánál. Ez eredeti a gondolkodás forrásánál. És nemkülönben ilyen az összes anyag forrásánál.
Azok számára, akik nincsenek ezzel tisztában, az Anyag, voltaképpen egy szegényes tudományos megfogalmazás. Azt a fogalmat, hogy Anyag, a „nyugalmi tömeggel” rendelkező szubsztanciával (általában valamilyen részecskével) kapcsolatban használjuk. Ugyanakkor az anyagot tágabb értelemben olyan szubsztancia megnevezésére szoktuk használni, amely valamennyi megfigyelhető anyagot felépít.
Miért ennyire bizonytalan az anyag megfogalmazása? Mert anyag mint olyan egyáltalán nincs.
Minden anyag teremtve lett (származik valahonnan) és csupán egy erőhatásként létezik, amely az atomrészecskéknek rezgést kölcsönöz, és amely ebben a percben összetartja az atomok naprendszerét. Azt kell feltételeznünk, hogy eme erő mögött tudatosság és intelligens elme létezik. Ez az elme az összes anyag mátrixa.
vz
Úgy tűnik, hogy ennek a világnak a szilárdsága teljes mértékben kétségbe vonható olyan szilárd anyagként, mint amit látunk és tapintunk. Olybá tűnik, hogy a testünk is megnyugtatóan szilárd. Azonban, Albert Einsteintől kezdve a modern fizika azt bizonyította be számunkra, hogy ez a szilárdság káprázat.
Az összes fizikai anyag, minden, ami csak körbevesz minket, valójában rezgések eredménye. És ez azt jelenti, hogy ha megemeljük ezt a frekvenciát, akkor az anyag szerkezete megváltozik.
Ha egy boros poharat a saját rezonanciális rezgésszámán történő hang eljátszásával rezgetünk, akkor ez mozgásra és változásra fogja azt késztetni, majd cseppfolyóssá teszi a szerkezetét, mígnem végül akár el is töri.
A forma és az anyag megnyilvánulása mögött hang van. Légy üdvözölve a látható hangok és rezgések világában, az úgynevezett Kimatikában, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a hangokból álló, máskülönben rejtett geometriát és az anyagot megformáló rezgésszámokat kifürkészhessük! A kimatikus rezgésszámok hatással vannak a szövetösszetételre, a szerkezetre, a vízre és így tovább. Mi, emberek több mint 70 százalékban vízből állunk!
Videók:
A hang egyike azon kizárólagos hatóerőknek, amelyek egybe tartják a létezést. A hang a formaiság és az alakiság alapja. Minden létező egy frekvencia eredménye.
Nekünk azt mondják a suliban, hogy kezdetben volt a Szó, és a Szó volt Isten. Azt mondják, hogy így kezdődött el a világ és ily módon öltött alakot a teremtés.
VILÁG = A HANG FREKVENCIA KIFEJEZŐDÉSE
A honlapom videóin is megmutatkozik, hogy amiket korábban ősi szent helyek ügyes véseteinek és ábrázolásainak gondoltunk, azok lényegében hangfrekvenciákat megörökítő intelligens vésetek és ábrák, vagyis kimatika!
Az őseink sokkal többet tudtak az életről, a világegyetemről, az asztronómiáról, a magasabb fokú matematikáról, a mágiáról, a magnetizmusról, a gyógyításról, a láthatatlan erőkről stb., mint ahogyan eddig feltételeztük róluk. Kódolt tudást adnak és adtak át egyszerű képi úton, ugyanakkor olyan jelek és jelképek formájában, amelyeket mindig csak a beavatottak érthettek meg. Az olyan embereknek köszönhetően, mint amilyen Manly P. Hall, Madam Blavatsky, stb. és jómagam is vagyok, Önöknek nem szükséges titkos társasságok beavatottjainak lenniük ahhoz, hogy megkaphassák a világ titkait.
A létezés felfoghatatlan aspektusai, mint amilyenek az érzelmek, a magasabb tudatosság igaz valóságának a részéhez tartoznak. Amennyiben az érzelmek olyan dimenziók részei, amelyeket az öt alapérzékszervünkön (tapintás, ízlelés. látás, hallás és szaglás) keresztül nem tudunk átélni, akkor miként lehetséges az, hogy mi mindnyájan mégis tudatában vagyunk a saját érzelmeinknek?
Amit a legtöbb ember érzelmeknek gondol, nem igazán maguk az érzelmek! Mi ezeknek az érzelmeknek a fizikai megnyilvánulásait tapasztaljuk meg folyamatosan. Az indulat zavart okoz a pszichében, amely magában az egóban nyilvánul meg. Ezek a megnyilvánulások okozzák a szívfrekvencia megnövekedését, a testhőmérséklet megemelkedését és egyéb más fizikai sajátosságot, amely kifejezésre juttatja az indulatot.
Úgy, ahogyan a rádió zenéje egy meg nem fogható jel fizikai manifesztációja, oly módon az érzelmek átélése is láthatatlan jelek fizikai megnyilvánulásai. Kimutatták, hogy az érzelmeinknek vibráló frekvenciája van. Mi több, azt is bebizonyították, hogy csak kétféle érzelmet él át az emberiség: a SZERETETET és a FÉLELMET.
Minden egyéb emóció közvetve vagy közvetlenül ebből a két érzelemből ágazik le. A Félelemnek hosszú és lassú rezgésszáma van, míg a Szeretetnek nagyon gyors és magas frekvenciája van. Ezek után a kimatika fel tudja tárni a létezést megformáló rezgéseket.
Amikor egy hang rezgése keresztülhatol a közeg formáján, akkor egy sorozatminta fogja követni. Amikor a rezgésszám emelkedik, a közeg egyre összetettebb mintákká alakul. Pontosan ez történik a Földdel és az emberiséggel.
Az emberi DNS szerkezetében lévő aminosavaknak 64 lehetséges kódja létezik, amely négy elemből adódik:
  • Szén
  • Oxigén
  • Hidrogén
  • Nitrogén
E logikát követve nekünk mind a 64 kódot aktiválnunk kéne a DNS-szerkezetünkben. Azonban jelenleg csupán 20 aktív kóddal rendelkezünk.
Ahol ezek a kódoló helyek találhatók, ott van egy olyan kapcsoló, amely ki-be kapcsolódik. És ez a kapcsoló az Érzelem. Nemrégiben felfedezték, hogy az érzelmi mintáink közvetlen és fizikai kapcsolatban állnak az emberi genetikánkkal.
Egy félelemben élő individuum sokkal kisebb kódolásra alkalmas területre korlátozódik, mint egy szeretetben élő individuum. Ne felejtsük el, hogy a szeretet rezgésszáma gyors és magas.
Dr. Vladimir Poponin, orosz kutató, vizsgálatokat folytatott a DNS-sel és a fotonokként is ismert fényrészecskékkel. Az előidézett hatás a „Fantom DNS effektusként” is ismert jelenség, meghökkentő volt.
Mars mentőakció című 2000-ben kiadott Hollywoodi mozifilmet ezúttal újra meg kellene nézni, mivel bemutatja a Hang, a DNS és a „Múltunk, jelenünk, jövőnk” közötti összefüggéseket.
A kvantumfizikusok leleplezték, hogy mit is tudhattak hajdanán az ősi mesterek. Ez pediglen az, hogy az anyag nem is létezik. A szubsztancia koncepciója Arisztotelésztől (i.e. 384-322), a görög filozófustól ered. Ebből az elképzelésből származik az anyag tudományos koncepciója. Az anyag valósága, a világegyetem szubsztanciája a tudatosság.
Az a hiedelem, miszerint az univerzum szubsztanciája az anyag, ahhoz a dologhoz vezetett, amit én félelemnek hívok – ami az ellentétek sóvárgó kettőssége. Néma kétségbeesésükben az emberek megpróbálnak annyira sok anyagi javat és vagyont felhalmozni, amennyit csak lehet. Azonban a viselkedésmód az, ami fontos és nem az anyagi javak vagy a vagyontárgyak, mivel az univerzum maga a tudatosság.
A kvantumfizikusok kimutatták, hogy a tér és az idő érzéki csalódás/ az észlelés káprázata. Következésképpen a fizikai testünk nem lehet a valóság, ha kitölti ezt a teret.
Ernest Rutherford (1871-1937), egy Új-Zélandi születésű fizikus és kémikus volt, aki a magfizika atyjaként vált ismertté.
Ernest Rutherford elvégzett egy kísérletet az angliai Manchesterben, amely leleplezte számára az atom belsejének a formáját. A tudósokat sokkolta, hogy az atom majdnem teljesen üres tér. Ezután vetődött fel a kérdés: az ilyen üres atom hogy a csudába képes létrehozni egy szemmel láthatóan szilárd kiterjedést körülöttünk?
Fordította: Száraz György  Forrás: boldognapot.hu http://tudnodkell.info/hang-es-tudatossag/